Minden év szeptember első hétvégéjén ünnepeljük a Bányásznapot! A mai nap sem volt kivétel ez alól. Sőt a mai napon a lakóhelyemen roppant szép eseménnyel ünnepelhettünk mi sokan, akik ott voltunk - az idei BÁNYÁSZNAPOT!
A volt üzemünk - Vasasbánya - telkén emlékköveket avattunk. Ilyeneket:
Az emlékkövek elhelyezése egy jó ideje a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány kezdeményezésére történik, a Pécskörnyéki szénbányászat emlékére, és annak őrzésére. És ma sorra került a mecseki szénbányászat bölcsőjében, az egykori Vasasbánya - a Thommen - akna udvarán az emlékkövek elhelyezése. Igen - kövekkel jelezzük az utókornak ezt a szakmát. Nagy és nehéz, szürkés - fekete kövekkel! És ez így szép.....
A mai ünnepi napra az egykori bányaüzem volt dolgozói, vezetői közül sokan eljöttek , a régi vasasi CSALÁD. Mert ez egy családias légkörű üzem volt.... erről volt híres a szakmai berkekben. És amikor (1993 február óta először - bár alig 1 km -re sem lakom tőle) ma a verőfényes délelőttben beléptem az üzemi udvarra, olyan időutazásban részesültem, hogy csak.... Mintha 1982 nyárvége lett volna. Amikor először léptem be a sorompón. Azok az emberek voltak ma ott, akikkel akkor is találkoztam. Nagyon érdekes volt....
Vasasbánya az utolsó éveiben folyamatosan átalakult, változott. Rengeteg olyan vezetője lett, aki nem az a régi vasasi volt. Akit csak úgy odaraktak. Ezek az emberek a mai napra nem jöttek el.
Ma szinte csak azok voltak jelen, akik Vasasbányán lettek azok, akik lettek.... Mert itt volt az akkori üzemvezetőm, a Lafferton Győző. A legkedvesebb bányamesterem Schmieder Imre. A legjobb csatlósunk Gubanc, és Vili bácsi a külszíni targoncás. Aztán a 3. sz. vágathajtó csapat a Vörös csapat mindhárom akkori szakvezető vájára ( Papp Jóska és Pataki Feri) és egyik aknásza, volt kollégám Lovász Géza. No és az akkori fiatal fejtési vájárok közül jó páran, Tauber Feri, Harcz Tibi és a Pöcök is, meg a Horváth Tibi....
A régi körletvezetőink közül Cseh Mihály, Petrics Gyula és Vörös Pista bácsi - a Csömösz. Villanyszerelőink és lakatosaink is jelen voltak, itt volt a Gasti és a Lesnik Tomi, a Nyúl és a Lukács Misi. És a tűzvédelmisek - iszapolók, Kakas Feri (Pejkó) és Csölley Robi, meg a Straub Jancsi meg a Patyi Józsi és az aknászuk - Kincse Jani is...... A főbányamérőnk Zachár Gyula és Peres Attila geológusunk.... Sorolhatnám még a csapat tagjait - Sokatokat kihagytalak a személyes névsorból, tőletek elnézést kérek.... A volt "faléz" területén - abban a magas fűben állva, akár egy rögtönzött beosztást is lehetett volna tartani, aztán gyerünk lefelé..... De hová is? A Nyugati - akna helyén egy betonlap, egy sárga cső - réztáblával..... Persze jó volt eljátszani egy pillanatra ezzel a gondolattal.... Páran kicsit pocakosak lettünk, sokunknak kicsit megfehéredett a haja, az élet szétszórt minket - talán túlságosan is. De a mai napon a vasasi Bányászzenekar csak nekünk játszotta Bányászhimnuszt, úgy mint 30 éve, amikor a Bányásznap még igazi ünnep volt, ünnepi munkásgyűléssel, búcsúval, evéssel - ivással, majd bállal - ahogy illik......
Jó volt újra veletek lenni, köszönöm mindenkinek akivel találkoztam hogy kezet fogott velem. Örültem a mai napnak.... Jó szerencsét!
(a többi fotó ami ma készült itt, hamarosan egy webalbumba kerül, szépen rendezetten...)
A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány weboldaláról idézem az alábbi részleteket:
"EMLÉKLAPOK VASAS ÉS HOSSZÚHETÉNY SZÉNBÁNYÁSZATÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL
A Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány a
fenti címmel, különnyomatban adja ki - a 2011-es szeptemberi
bányásznapra - a Pécsi Szemle e témában megjelent írásait. A képen a
könyv címoldala és hátlapja látható.
A továbbiakban pedig az Alapítvány képviseletében Szirtes Béla előszava olvasható.
A vasasi és fõleg a hosszúhetényi bányászattal kapcsolatban megjelent munkák hiányt pótolnak, mert fõleg az utóbbiak eddigi munkásságunk „mostohagyermekének” tekinthetõk. Vasas a legtávolabbi üzem volt a központtól (ennek elõnyeivel és hátrányaival), Hosszúhetény bányászata pedig a jövõ potenciális nagy lehetõségeként, Vasas folytatásaként szerepelt korunk szakmai tudatában és az irodalomban. Kevesen emlékeztek arra, hogy a hosszúhetényi bányászatnak múltja is van.
A kevesek közé tartozik Dr. Biró József, akinek bányamérnöki szakmai élete nagyrészt Vasashoz kötõdik, és aki a vasasi mellett Hosszúhetény bányászati múltját is kutatta. Érdeme a különnyomatban megjelenõ írások döntõ többségének elkészítése és nagyrészt a megjelenés szerkesztõmunkája, megjelenése is.
Reméljük, hogy a megjelenés örömet szerez a bányászatunk története iránt érdeklõdõknek, elsõsorban a vasasiaknak és a hosszúhetényieknek."
Azt régóta sejtettem - gondoltam, hogy előbb - utóbb valami lesz ezzel a vasasi külfejtéssel. Mert egy ekkora gödör nem maradhat az idők végezetéig nyitva. Főképp így, ekkora hatalmas feltárt szénvagyonnal. A tulajdonos most úgy döntött, hogy próbatermelés címén újraindítja, egy cca. tízezer tonna / év termelést becélozva. Ami azért elég nevetségesen kicsi szám annak, aki egy kicsit is konyít a témához. Ez, ha napi egyműszakos termelést veszünk alapul, pár dömpernyi anyag kitermelését jelenti....
A témában február 16 -án a kora délutáni órákban közmeghallgatást tartottak a Kultúrban. Volt szerencsém megkapni a környezeti hatástanulmányt, amit tüzetesen átbogarásztam, és volt szerencsém ott lenni a fórumon is. Egyrészt kíváncsi voltam az élőszóra, másrészt arra is, hogy milyen lesz ennek a fogadtatása.
Nos nem tisztem megszólni senkit, és nem is szeretnék, minden esetre volt egy pár nekem furcsának tűnő hozzászólás....
Kicsit belegondolva a jelen helyzetbe, természetesen és jogosan felmerül a KÉRDÉS (ahogy azon a közmeghallgatáson meg is fogalmazódott. Vajon mi a célja a tulajdonosnak? A rekultivációt 2012 végéig a hatályos szabályozásnak megfelelően el kellene végezni, ez pedig a termelés folytatásával valóban eltolható. Ugyanis a külfejtésben anno 2004 -ben a bányászati tevékenység - engedélyesen szüneteltetve lett, és nem megszüntetve és mintegy bezárva a bányát. Ez akkor egy nagyon okos döntés volt, hiszen a jelenleg feltárt, és akkor megnyitva otthagyott szénvagyon is több százezer tonna.
Ezen a fotón pontosan az a terület látható, amerre folytatódna a kitermelés a 6. és 8. telepekben...
A környezeti hatástanulmányból idéznék pár mondatot:
"Az ún. „Pécs-Vasas-Kőszén” védnevű bányatelken a nagyüzemi, külfejtéses széntermelés 1983-ban kezdődött és 2004. év végén fejeződött be. Ebben az időszakban csaknem 5,5millió tonna (5 484 kt) szén kitermelése történt meg. A termelés felhagyását megelőző években a külfejtés jellemzően 250-350 kt/év (11-12 MJ/kg fűtőértékű) osztályozott szénmennyiséggel látta el a hőerőművet.
A PANNONPOWER Rt. (bányavállalkozó) még a termelési időszakban előkészítette a VasasÉ-i külfejtés felhagyását: elfogadásra került a környezeti hatásvizsgálat1, majd elkészítette a bezárás műszaki üzemi tervét (MÜT), amelyet a Pécsi Bányakapitányság 7086/2004/8. sz. határozatával hagyott jóvá. A bányatelken még mintegy 3 Mt leművelhető ásványvagyon maradt vissza.
Még a termelés során, majd a felhagyást követően is felmerültek elképzelések a visszamaradó, tájrendezendő bányagödör újrahasznosítására (pl. tó létesítése, hulladékgazdálkodás, víztározós erőmű). Ezek mindegyike megköveteli a bányagödör feltöltését (+270 mAf. szintig), biztosítva annak természetes lefolyását a jóváhagyott tájrendezési terv szerint.
Az elmúlt években bekövetkező, jelentős mértékű energiaár emelkedések felvetették a bányatelken visszamaradt ásványvagyon (3 Mt) leművelésének lehetőségét, a kitermelés folytatását - első lépésben - kisebb mennyiségben (10-15 kt/év).
A tevékenység áttekintésének, hatásai becslésének alapja a 2011-2015 közötti időszakra kidolgozott Műszaki Üzemi Terv (MÜT), valamint a korábban 250 et/év kapacitással termelő bányaüzemnél felhalmozott tapasztalat, amely a tervezett kitermelésnél, a15 et/év szénmennyiségnél is jól alkalmazható."
"A Vasasi külfejtés Pécs, Komló és Hosszúhetény közigazgatási területeinek találkozásánál helyezkedik el. A Vasas belterületétől 1200 m-re, Komlótól légvonalban 2500 m-re és Hosszúhetény házaitól 1500 m-re fekvő külfejtés Petőfi aknától északra, egy É-D irányú völgy oldalában, 215-400 mBf-i magasságban fekszik. A külfejtés területe. A Vasasi külfejtés mintegy 80 ha nagyságú, 1300 m hosszúságú és 650 m szélességű bányaterület (külfejtési gödör, meddőhányó, üzemi terület) a tágabb környezetétől viszonylag jól elkülönült, amelynek szűkebb térségét szemlélteti a 3. rajz, feltüntetve a bányatelek határait és a már tájrendezett bányaterületeket (Béta, Vasas D-i meddőhányó) is.
A területre a Pécsi Bányakapitányság 7086/2004/8. szám alatt jóváhagyott határozata szerinti bányabezárás és rekultiváció elfogadott terv szerinti kivitelezése a megjelölt 2010- 2012 közötti időszakban még nem kezdődött el. A kibányászható szén főbb jellemzői. A Vasas-É-i külfejtésnél a széntelepes összlet csapásvonala É-D-i irányból a bányatelek É-i harmadában Ny-i irányba fordul. A széntelepek földtani (in situ) minősége 19-24 MJ/kg, hamutartalma 20-34%, nedvessége 2-3%, illótartalma 10- 35% (felszín közelében 10% alatti), kéntartalma 2-3% között változik. A kísérő kőzetek jellemzően: pala, agyagpala, homokos agyagpala, homokkő, aleurolit, trachidolerit. A művelés helye. A szénkitermelés a felhagyott bányagödrön belül történik meg és nyugati oldalon elhelyezkedő, még le nem művelt 8. tp. és 6. tp. telepszakaszait érinti. Ezek a területrészek az É-i visszamaradt generálrézsű, a D-i belső meddőhányó rézsűje, a széntelepek feküsíkja és a bányagödör + 190 m Af. síkja által körülhatárolt térrészeken fekszenek, bányagödrön belüli helyüket a 3. rajz jelöli.
A Pannon Hőerőmű Zrt. tervezett külfejtéses széntermelési tevékenysége a 8122 sz. ásványvagyon tömb 6. tp. +190-+225 mAf. szintek közötti, és a 8. tp. +310-+325 mAf. szintek közötti telepszakaszainak leművelésére irányul. " Védőpillérek. A külfejtés területén a tevékenység hatásaival szemben a Vasas - Zobák Diagonális- légaknai gázvezeték és út védelmére a 265/5/1986. KBF sz. határozattal védőpillér került kijelölésre. A védőpillért a tevékenység újraindítása, folytatása során nem veszélyeztetik. Ingatlantulajdoni viszonyok. Az igénybe venni tervezet ingatlanok művelési ágát és tulajdonosi adatait a 2. táblázat adja meg. A kitermelésre igénybe venni tervezett összes ingatlan tulajdonosa a Pannon Hőerőmű Zrt., így kisajátításra nincs szükség."
Továbbiakban kitér a tanulmány a következőkre:
Az alkalmazott legjobb technikáknak való megfelelés. Környezetterhelő tevékenységek, kibocsátások, levegőtisztaság-védelem, légszennyezettség. Zaj és rezgés elleni védelem. Hulladékkezelés, hulladékgazdálkodás. Vízminőség-védelem. Természet- és tájvédelem természeti értékek védelme, a táj védelme, az épített/települési környezet védelme tárgykörére. Az én olvasatomban egy igencsak korrekt és mindenre kiterjedő, a korábbi termelésnél alkalmazott módszereket alkalmazó monitoringra alapozó ez a tanulmány.
Nekem mint aktív bányászembernek természetesen tetszik a bánya újraindításának gondolata, üdvözlöm a terveket és ezeket az elképzeléseket is.
A természetvédőknek pedig "természetesen" nem annyira. A minap - Vita a bányanyitás körül - címmel megjelent újságcikk pontosan erről szól.
Radó Aladár okl. bányamérnök 1922. augusztus 18-án, Hosszúhetényben született.16 éves kora után minden nyáron dolgozott csillésként, majd laboránsként a bányában. Itt aztán saját tapasztalata alapján bővíthette azokat az ismereteket, amelyeket már a bányászok otthoni meséiből ismert és elképzelt magában. A munkahely valószínűleg a közeli vasas, azaz Thommen akna lehetett.
Saját szavaival ”a jezsuiták szigorú pécsi gimnáziumában érettségiztem, a mérnöki diplomát pedig Sopronban, 1944 októberében szereztem meg”. A Magyar bányamérnökök 1876-1999 c. könyvben 844. sorszámmal szerepel.
Végzett mérnökként is Vasason kezdett dolgozni.1945. április 15-én – alig félévi gyakorlattal a háta mögött - megbízták a vasasi üzem vezetésével. Maga is úgy nyilatkozott, hogy ez bizony „nem volt könnyű feladat”, olyan környezetben, ahol az idősebb, tapasztaltabb vezetők morgolódását naponta visszahallhatta, hisz alapvetően ismerős környezetben volt. Az ismert türelemmel és szakmai tudásával hamarosan legyűrhette ezeket a kételkedőket.
Rövidesen viszont olyan nehézségek közé kerültek, hogy egyre több szenet követeltek tőlük a széncsaták idején és az adottságok pedig egyre kedvezőtlenebbekké váltak. Hiány volt mindabban, ami a bányászkodáshoz nagyon kell, anyagokban és energiákban. A vasasi bányában a termelés gondjai mellett foglalkozni kezdett azzal, hogyan lehetne az egyre gyakrabban előforduló szén és gázkitörés kockázatait csökkenteni. Az üzem mélyülésével ugyanis a gázkitörések megszaporodtak. A gázkitörések erőművi hatása, intenzitásának csökkentése érdekében hosszú fúrólyukakban robbantásokat végeztetett.
1951-ben áthelyezték a pécsbányatelepi üzembe, vagyis Széchenyi István aknára. Dr. Tamásy István későbbi vasasi főmérnök írta: „Radó Aladár üzemvezető bányamérnöktől a mérnöki gondolkodást, az okok keresését, a távlati szemléletet…” tanultam fiatal bányamérnökként Vasason.
Erre az időszakra esik, hogy a hosszúhetényi terület feltárását vették számításba, mivel Vasas akkor ismert szénvagyona kimerülni látszott. Szintén Dr. Tamásy István mondta egy interjú során (Oral History) - , hogy a korábbi hosszúhetényi területre vonatkozó, rossznak vélt adatszolgáltatások és döntések miatt sokat zaklatták őt és még három személyt. A három zaklatott személy között volt Radó Aladár az aknák tervezője. A korán kezdett és meggondolatlan beruházás mellett azzal vádolták őket, hogy az ikeraknákat szándékosan rossz helyre tervezték és mélyítették le. A zaklatás a tényalapon nyugodott bányász szolidaritás miatt nem fejlődött bírósági üggyé.
A Pécsi Szénbányászati Tröszt érzékelve a biztonsági helyzet javításának szükségességét létrehozta a vállalat Kutatási Osztályát, amelynek kialakításával és megszervezésével 1952-ben Radó Aladárt bízták meg. Ennek a munkának a keretében foglalkozott azzal, hogy a széntelepek és kísérő kőzeteik metántartalmát csökkentsék, hogy a termelés során kevesebb gáz szabaduljon fel, és kevesebb gáz veszélyeztesse az ott dolgozókat. A megoldás módját az előzetes gázlecsapolásban találta meg. A Mecsekben először Vasason vezették be a gázlecsapolást, ami közismerten a metán egy részének csővezetéken való leszívását jelenti.
Kapcsolatait ápolta, mind a külföldi rokon tudományos körökkel, mind pedig a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karával. 1975-ben „ A széntelepek előzetes lecsapolása” tárgykörében, Miskolcon egyetemi doktorátust szerzett. Az egyike volt azoknak, akik a bányaművelés témakörben e szakmai címet kiérdemelték. Doktori értekezésében összefoglalta eddigi elméleti és gyakorlati munkáját. Meghatározta a gázlecsapolásnak a műveléssel kapcsolatos szabályait. A lecsapoló fúrólyuk célszerű elhelyezését és számát. Műszereket és megoldásokat fejlesztett ki a biztonságos gázkezelés, a mennyiségi és minőségi mérések érdekében.
A tudományos és felelősségteljes munka mellett 30 éven keresztül töltötte be a 1892-ben alapított Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Mecseki Csoportjának választott titkári, ügyvezető elnöki (1953-1983) funkcióját, és 25 éven keresztül - az OMBKE bányászati szakmai lapjának a „BÁNYÁSZAT”-nak szerkesztőbizottsági tagságát.
1989. november 3-án, korán, 67 éves korában hunyt el. Halála nagy vesztesége volt a mecseki bányászatnak, hisz olyan szakembert veszített, aki nemcsak szakmájának volt kiemelkedő művelője, egyik úttörő- bányaművelő szakmai doktora, hanem a bányász közösségnek is sokat adó szervezője, koordinálója. Bányász szokás szerint a klopacska hangjai mellett kisérték a pécsi központi temetőben utolsó útjára.
/forrás: Dr. Bíró József - Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány/
Pár korábbi bányásztörténelmi bejegyzésben említettem már Jaroslav Jicínsky nevét, aki a DGT idején a nagy fejlesztéseket vezette a pécsi szénbányászat területén. Itt és most essen szó róla.
Jaroslav Jicínsky, a cseh és a magyar bányaipar nagy alkotója.
A két világháború között a pécsi feketeszén-bányászat technikai szintje Európa élvonalához tartozott. Az 1913–30 közötti fejlesztések a bányaüzemek bezárásáig (1993.) fejtették ki kedvező hatásukat. Építészeti eredményei mai napig láthatók, elhagyatottságukban és elhanyagoltságukban is impozánsak.
Kopottságuk ellenére is jól olvasható róluk a XX. század első harmadának a bányászati építészetben elért kiváló tervezési és kivitelezési színvonala. A pécsi Szent István-akna és a Gróf Széchenyi István-akna vasbeton tornyai, kompresszorgépházai, felolvasócsarnokai mai szemmel is kiváló és esztétikus építményeknek számítanak. Nem véletlen hasonlóságuk több Ostrava környéki bányaüzem épületeivel. Technikai felszereltségük, technológiai és szociális infrastruktúrájuk képes volt rendeltetésüknek megfelelően működni az átadásuktól a bánya bezárásáig eltelt 65–80 éven keresztül. Ez elsősorban egy nagyszerű tudósnak, kiváló irányítónak, Jaroslav Jicínskynek köszönhető, akinek nevét ma már valószínűleg a néhai bányaiparban dolgozók közül is méltatlanul kevesen ismerik Pécsett.
Jaroslav Jicínsky kutna-horai bányászdinasztia tagjaként született 1870. április 9-én. A Jicínsky név Jicín városából származó embert jelent. A cseh kisváros Prágától északkeletre az ún. Cseh Paradicsomban fekszik, bányászati emlékei nincsenek. Kutna-Hora innen déli irányban kb. 50 km. Itt bányászkodtak már a XVIII. század elején a Jicínsky család tagjai, ahonnan a XIX. században költöztek Ostravába. Itt Vilmos Jicínsky, Jaroslav apja bányaigazgató volt.
Ostrava az Odera és Ostrovice folyók egyesülésénél Észak-Morvaország és Szilézia határán található. A várost 1267-ben alapították morva határerõdítményként. Az ipari méretű szénbányászat 1782-ben indult, melyre alapozták a Vitkovicei Vasgyárat. Itt üzemelték be a Habsburg Monarchia elsõ és második kokszos nagyolvasztóját (1830. és 1838.), valamint az elsõ edzõkemencét (1830.) Nem jelent meg írásos adat arról, hogy Jaroslav Jicínsky a német, a cseh és az angol nyelv mellett beszélt-e magyarul is, mielõtt Pécsre költözött. Anyai ágon ugyanis magyar származású. Anyja a gyulafehérvári pénzverde igazgatójának leánya, Csíkszentmihályi Schreiber Laura volt. Az ifjú Jaroslav Jicínsky az akkor korszerűnek mondott bányaiparról alkotott elképzelései nyilvánvalóan édesapja hatására alakultak ki benne.
Az Elsõ Duna-Gõzhajózási Társaság (DGT) 1852-ben szerzett széntermelési jogot Pécs környezetében és létesített itt bányaüzemet. A DGT a XIX. század közepén a Habsburg Monarchia legnagyobb szénfogyasztója lett, ezért igyekezett megszerezni a szénkitermelési jogot a Duna Kárpát-medencén átfolyó szakaszának középtáján, a folyamhoz közel, a Mecsekben. A XIX. század végén a DGT vezetése arra a következtetésre jutott, hogy az egyre növekvõ menynyiségi és minõségi igény már nem elégíthetõ ki sok kis kapacitású bánya termelésének fokozásával. A DGT felkérésére Gerber Frigyes salgótarjáni bányaigazgató készített német nyelvű korszerűsítési tanulmányt, melyben a bányák koncentrációját, a tíz kicsi helyett három nagy kapacitású akna létesítését javasolja, a hozzá-tartozó műszaki fejlesztéssel. Tanulmányában (1891) Vilmos Jicínsky írására hivatkozik, mely szerint „egy körzet aknáinak egymáshoz közeli telepítése a bányászat hanyatlásához vezet”.
Vilmos Jicínsky dolgozta föl és adta ki az ostravai kõszénbányászat monográfiáját. Õ alapította az elsõ bányászgõzfürdõt, az elsõ bányászzenekart, elsõként vezette be a kötélpályás szállítást a Hlubina-bányában. Jaroslav Jicínsky iskolás évei alatt gyakran járta apjával a bányákat. (Mivel az akkor lengyel többségi Ostravában nem volt cseh nyelvû középiskola, ezért középfokú tanulmányait Prágában végezte.)
Jaroslav bányamérnöki diplomáját a Leobeni Császári és Királyi Bányászati Tanintézetben szerezte. A Selmeci Akadémiáról az 1848-as forradalmi események hatására távoztak a német és cseh anyanyelvű diákok. Számukra hozták létre az ausztriai Leobenben és a csehországi Pribramban az anyaintézethez hasonló felépítési és tananyagú nemzeti iskolát. (Leoben Stájerországban, magas hegyek között található).
A leobeni intézetben a tannyelv természetesen német volt. Az osztrák környezet a cseh diák nemzeti öntudatát növelte, alapítója volt, késõbb elnöke a cseh diákok Prokop Akadémiai Egyesületének.
A diploma megszerzése után Jaroslav Jicínsky 1892-tõl az ostravai Hlubina-bánya beosztott mérnöke lett. A késõbb összevonásra kerül kisebb bányákban is dolgozott, mindenhol technológiai korszerűsítéseket vezette be. 1901-ben a Trojice-bánya üzemvezetõjeként elsõként mélyített tübbingezéssel aknát az ostravai körzetben.
31 éves korában, 1901-ben lett a Rossitzi Bánya Társaság igazgatója, melynek székhelye a Brünn (Brno) melletti Zastavkában volt. Itt apja elvei szerint a kis bányákat koncentrálta három üzemmé és korszerűsítette azokat. Az Osztrák– Magyar Monarchiában elõször telepített villamos erõművet a gyengébb minõségű szén hasznosítására. Ez látta el villamos energiával Brünnt és a morva terület jelentõs részét egy fél évszázadon keresztül. Közép-Európában elsõként épített vasbeton aknatornyot, melybe a szállítógépeket telepítette. Az ostravai bányaüzemekben német típusú acél aknatornyok álltak ebben az idõben. A Brünn közeli Kukla-akna vasbeton aknatornya lett mintája a pécsi ikertornyoknak is. Itt brikettgyárat, kokszolóművet létesített. Kutatta a szénporrobbanás elleni védekezés lehetõségeit, részt vett a bécsi Bányagázvizsgáló Bizottság munkájában, megírta a „bányafelügyelõk katekizmusa” könyvét, melyet francia nyelven is kiadtak, és állandó vizsgabizottsági tag lett a Pribrami Bányászati Fõiskolán.
Jó szemmel választotta ki a DGT a pécsi bányák korszerűsítési programjának elkészítésére. Munkájához az egész Monarchia bányaiparára vonatkozó korlátlan információs lehetõséget kapott. Felhasználta az ostravai bányáknál és a Rossitzi Bánya Társaságnál szerzett tapasztalatait, bevált módszereit. A DGT 1913-ban, 43 évesen nevezte ki a pécsi bányáinak élére igazgatónak, hogy hajtsa végre az általa 1912-ben tervezett nagy fejlesztést. Ekkor költözött Pécsre. Az 1913-ban megkezdett nagyszabású fejlesztési program keretében három korszerű, nagy kapacitású termelõakna létesítését kívánták megvalósítani. Ennek során centralizálták a szállítást, szénelõkészítést és feldolgozást, a villamosenergia-termelést. Jicínsky irányította a munkák tervezését, kivitelezésének lebonyolítását. Érdekes szervezési módszert alkalmazott. Pályáztatta a gyártókat, az ajánlatokat állandó szakmai zsűrivel véleményeztette, aminek tagjait elõzõleg cseh, német, belgiumi, francia tanulmányutakra küldte. A felelõs döntéseket hozó zsûritagok a kivitelezés során a szakterület építésének műszaki ellenõrei voltak, az üzembe helyezést követõen pedig a megvalósult üzem, üzemrész vezetõi lettek. A megvalósítás munkájában több mint ötven gyár, ill. vállalat vett részt egész Közép-Európából.
Az épületek, építmények Jicínsky működési területén hasonlóságot mutatnak. Hlubina-bányán 1925-ben befejezett bõvítés építész tervezõje Felix Neumann volt. A teljesen azonos építészeti-műszaki terv szerint készült ostravai Mihály- és Zarubek-bánya 1915-ben befejezett fejlesztésének építész tervezõje František Fiala volt. 1925-ben adták át a pécsi bánya két azonos kialakítású vasbeton aknatornyát, a Szent István-aknán és a Gróf Széchenyi István-aknán, a cseh építményekhez hasonló fürdõvel, gépházzal, egymással szinte azonos kialakítású felolvasótermekkel, központi épülettel. A két 41,2 m magas vasbeton toronyban 28,85 m magasságban kialakított gépházban helyezték el a 2-2 darab Ward–Leonard rendszerű hajtótárcsás szállítógépet. (Az egyik 1963-ban vált fölöslegessé, a másik egészen az 1989. évi leállásig dolgozott.)
A megoldás teljesen megegyezõ volt a Brünn melletti Kukla-bányában alkalmazottal. Az aknatornyok építész tervezõje a bécsi Jozeph Schöngut volt. A Vasas–Thommen-aknához villamos szállítógépeket és az acélszerkezetû aknatornyot Ostravában tervezték és gyártották. Az ostravai Mihály-bánya fürdõje teljesen azonos technikai megoldású a Pécsen épített fürdõkével. Azonos megoldású volt a korszerű ostravai bányáknál és a két pécsi aknánál kialakított öltözõrendszer is, a mennyezet alá felhúzott munkaruhákkal. (un.hengás)
A fejlesztés tervezése még az utolsó békeévben történt (ekkor költözött Jicínsky Magyarországra), de a megvalósítás már a háború alatt kezdõdött és a fejlesztésre legkedvezõtlenebb idõszakban folytatódott. A világháború anyaghiányokat okozott, a dolgozókat katonának vitték el, ami létszámproblémákkal járt, ugyanakkor a kitermelt szénmennyiségre szüksége volt a háborút viselõ országnak. Jellemzõ Magyarország nemzetiségi elõítélet-mentességére, ami erõsen eltért akkor a környezõ újonnan alakult országok politikájától, hogy a cseh Jicínsky a háború alatt és után is élvezte a magyar politikai és gazdasági vezetõk feltétlen bizalmát. Pedig a megalakult Csehszlovákia ellenséges országgá vált. A magyar fegyverletételt követõen 1919-ben cseh csapatok szállták meg a késõbb Trianonban elcsatolt területeken kívül Észak-Magyarországot is, területéhes vezetõi igényt tartottak a Dunántúlra a Balatonig. A Délvidéket, köztük Baranyát szerb csapatok szállták meg. Szétesett az Osztrák–Magyar Monarchia, megszűnt Bécs mindenekfölöttisége. A DGT székhelye is így más országba került, az önálló Ausztriába. Ennek ellenére a csehszlovák állampolgárrá vált pécsi bányaigazgató személye nem változott, õ töretlenül irányította tovább a bányák koncentrációját, a technológiai fejlesztést és közben tudományos, szakmai publikációs tevékenységre (német és angol nyelven) is szakított idõt. 1922-ben avatták honoris causa doktorrá. Horthy Miklós kormányzó „a hazai szénbányászat területén kifejtett eredményes és értékes szolgálata elismeréséül” 1928-ban magyar királyi bányaügyi fõtanácsosi címmel tüntette ki.
1930-ban a DGT a pécsi fejlesztést befejezettnek nyilvánította. A világválságra tekintettel nem kívánt további fejlesztéseket, Jicínsky továbbfejlesztésre vonatkozó terveit a bécsi vezérigazgatóság ezért elutasította. Õ kérte 1931. 01. 01-tõl nyugdíjazását, ekkor már elmúlt 60 éves. 17 év után költözött vissza Csehországba (az akkori Csehszlovákiába) és a Pribrami Bányászati Fõiskola Bányaművelés Tanszékének vezetõjévé nevezték ki. Oktató, nevelõ tevékenységének Csehszlovákia cseh–morva részének német megszállása vetett véget, bezárták a cseh fõiskolákat. Szakmailag elismert maradt idõskorában is, többször kérték fel szakértõi tevékenységre.
A második világháború utáni csehszlovák politika igen negatívan értékelte a korábbi, bécsi nagyvállalatnál betöltött vezetõi posztját, a Benes-dekrétumokban megbélyegzett Magyarországon eredményesen eltöltött közel két évtizedét, a nyugati szakmai elismertséget. Ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy az idõs tudóst elzárják a nemzetközi szakmai közélettõl.
Felesége cseh születésű volt, német és francia nyelvtudással. Szerényen, de részt vettek Pécs társadalmi életében. Jaroslav fia még Csehországban született a XIX. század legvégén, õ a Pribami Bányászati Fõiskola kohász szakán szerzett mérnöki diplomát 1924 körül. 1945 után Csehszlovákiában magas iparági beosztásba került, majd 1952-ben koholt vádak alapján 22 évi börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1958-ban szabadult. Az idõsebb Jaroslav Jicínsky magyarországi közvetlen munkatársai (dr. Rihmer László és Wietorisz Róbert) is hasonló sorsra jutottak a Rákosi-korszakban.
1954-ben a pécsi Szénbányászati Tröszt pécsi látogatásra hívta, de a csehszlovák hatóságok a „megbízhatatlan” 84 éves szakembernek nem adtak útlevelet.
Prágában hunyt el, 1959. május 2-án. Haláláról Magyarországon nem értesülhettek akkor. Utólagos tiszteletadásként munkásságáról rövid ismertetõ elõször 1989-ben jelent meg.
2010. szeptember 12 -én a Vasasért Egyesület szervezésében volt egy nagyszerű lehetőség megnézni ezt a külfejtési gödröt belülről. Hivatalosan, engedéllyel. Kevesen éltek - éltetek vele. Az egyesület előtte felkért, hogy mondjak pár szót arról, ami itt látható. Én itt, és most megköszönöm mindazoknak akik kilátogattak ide, és meghallgattak engem. Nem esett (valamiért épp) az eső, és sár sem volt..... Elmondtam pár dolgot, olvassátok el:
"Köszöntő
Volt itt egyszer, ezen a vidéken egy szakma, a mecseki bányászat. Manapság erre már csak a mecseki bányászkodás jeles helyszínein állított félszáz emlékkő és emléktábla emlékeztet, és a világon egyedülállóan, a mecseki bányász lakóhelyeken naponta egyszerre megszólaló 13 zenélő óra (tisztelet a bányász szaknak).
Továbbá ez a „gödör” aminek a szélén állunk. Ez az irdatlan tájseb, ez a közel 200 m mély gödör, meghökkentő méreteivel, megállásra késztet mindenkit aki betéved ide. Mindenképpen érdemes innen fentről - kívülről megnézni ezt az inkább abbahagyott, mint felhagyott külfejtést, hiszen ritkán láthatjuk ilyen mélységig feltárva a föld mélyét és a felépítő rétegsorokat.
Most, a Vasasért Egyesület által rendezett - Kultúrszüret a határtalan város peremén c. közösségi napkeretében szeretnék erről a területről, a földtanáról, a vasasi bányászkodásról, és az egyszer volt Vasasbányáról pár gondolatot megosztani önökkel, akik kilátogattak ide.
Megköszönve a Pannonpower Zrt. vezetőségének hozzájárulását, hogy erre – ebben a formában lehetőséget biztosítottak.
Földtörténet - földtan
A Keleti-Mecseket zömmel a jura-kréta üledékes és vulkáni kőzetek építik fel. Ez az anyag nem karsztosodik, így a Nyugati-Mecsekkel (perm időszaki homokkő) szemben látképét a mélyen bevágódott völgyek határozzák meg, a változatos völgyhálózat talán a Mecsek legszebb részévé teszi.
A földtörténeti középkor középső emeletében, a jura legelején a liászban ( úgy 200 millió éve) tengerparti mocsarakban alakultak ki a feketekőszén telepek. Hosszú, elnyújtott „S” alakban Pécsbányától indulva – Szabolcs - Rücker – Somogy – Vasas (Hetény) – majd Bétánál meredeken átfordulva Komló (Kossuth és Zobák) felé és onnan Szászvár – Nagymányok irányában ellaposodva, mintegy 300 km2 területen települ.
Abban az időszakban a tengerparti, mocsaras területeken dús növényzet tenyészett (harasztok, páfrányok, fenyőfélék), ebből keletkezett hazánk egyetlen feketekőszén előfordulása a Mecsekben. Közben a tenger többször is elöntötte a területet, ennek homokköves, agyagköves, márgás üledékei váltakoznak a szenes rétegekkel. Metánképződés is ekkor, a szénülés folyamán indult meg, a gáz bezáródott a telepekbe. A kőszén növénymaradványai nagymértékben átalakultak, de az őket elválasztó meddő rétegsorokban lehet találni fossziliákat - levéllenyomatokat, illetve tengeri elöntés idejéből származó kagylómaradványokat.
A magyarországi "dínórajongók" nagy bánatára a hüllők uralmával jellemezhető földtörténeti középidőben, vagyis a triász, a jura és a kréta időszakok idején szinte kizárólag tengeri képződmények rakódtak le a mai Magyarország területén. Emiatt aztán bővelkedünk a tengeri szervezetek ősmaradványaiban (pl. ammoniteszekben, csigákban, kagylókban), viszont alig-alig fordulnak elő az egykori szárazföldön élt élőlények fosszíliái.
Ekkor élt a Komloszaurusz is, melynek lábnyomait először éppen Vasas meddőkőzeteiben fedezték fel Az első lábnyomokat 1966-ban találták a vasasi külfejtésben, a fekete kőszén meddő rétegeinek felszínén. Később Komló környékéről is hasonló leletek kerültek elő, így kapta a mecseki dinoszaurusz a Komlosaurus carbonis nevet. A mecseki őshüllők mocsaras, lápos tengerparton éltek, mintegy 190 millió évvel ezelőtt. A mintegy 15 cm hosszú, háromujjú lábnyomaik őrződtek meg mindössze az időközben kőzetté szilárdult iszapban. A lépéshosszuk alapján feltételezhető, hogy maga az állat legfeljebb három méteres lehetett.
Még az alsó-jurában kimélyült a tenger, és ez véget is vetett a kőszénképződésnek, de addigra itt Vasasnál 700-900 m vastag kőszenes telep alakult ki. Hosszú időszakon keresztül csak tengeri üledékképződés következett. Ezt csak az alsó-krétában szakította meg a részben tenger alatti vulkanizmus. A közeli Köves-tető fonolitja ( fonolit: a bazalthoz hasonló, világosszürke-zöldes vulkáni kőzet, nevét arról kapta, hogy megütve csengő hangot ad) benyomult a rétegekbe, és elroncsolta, elkokszosította a széntelepek egy részét.
A tengerparti mocsarak hatására megnövekedett a terület vastartalma (innen kaphatta a nevét), a szénrétegek között gyakori ásvány a vasszulfid, pirit illetve markazit formájában. Ezért ez a szén hajlamos az öngyulladásra.
A kréta végén a terület kiemelkedett, az addig közel szintes telepek akkor kerültek a jelenlegi dőlésviszonyok ( itt Vasasnál 30 – 50° közé) majd a meginduló intenzív mállás hatására gyakorlatilag lekoptak a hegyek.
/Ásványképződés manapság: Egy szulfát az Ammóniomagnéziovoltait nevet kapta, mely új, víztartalmú ammóniumszulfát. Típuslelőhelye ez a Pécs-Vasasi, szénbánya külfejtés. Megtalálója Papp Csaba, a legkiválóbb hazai amatőr ásványismerők közé tartozó pécsi ásványgyűjtő. Felfedezői Sajó István, az MTA Kémiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa és Szakáll Sándor. Az ásvány sárgásbarna 0,1‐0,2 mm-es izometrikus termetű kristályokként jelenik meg. Leginkább más ammóniumtartalmú szulfátok kísérik. Rokonságát a voltait (egy víztartalmú kálium-vas-szulfát) képezi./
Bányászat történet
És megjelent az ember…
A vasasi feketekőszén-bányászat az 1700-as évek második felében kezdődött.
A szénterület a pécsi medencerész keleti szélén helyezkedik el, a széntelepek "S"alakot leíró csapásvonulatának É-D irányú szakaszán. Mivel a területen a szénrétegek meredek településben találhatók, ez igen kedvező lehetőséget biztosított a külszín - közeli külfejtéses és táró bányászatnak.
Az 1760- as években pécsváradi kovácsok használták a vasasi kőszenet. Az 1770-1780-as években a helyi kisiparosok, főleg a tűzzel dolgozó mesteremberek kezdték a szenet a felszíni kibúvásokon fejteni. A kőszénbányászat kezdetben igen alacsony színvonalon folyt.
A mecseki közhasznú szénbányászatot – 1782 –től Decker Fülöp és Hasenhandel Simon pécsváradi polgár - a pesti egyetem alapítványi uradalmainak pécsváradi jószágkormányzósága alá tartozó vasasi birtokán – indította el.
1794 – 1829 között uradalmi kezelésben voltak az itteni táróbányák. Az 1800-as évek elején az udvari kamara létrehozta a Pécsi Kincstári Bányaigazgatóságot, amelynek élére Berks Pétert nevezték ki. Ekkor négy nagyobb és hét kisebb tárót műveltek. Berks tevékenységének jelentős része a kor egyetlen igazi bányaüzemének, a vasasinak korszerűsítésére, fejlesztésére irányult. A vasasi üzemben kipróbálták a Davy-féle biztonsági lámpát, megkísérelték a vasasi szén mesterséges kokszosítását. A jelentés szerint az eredmény kitűnő volt.
Azonban az ismét bérletbe adás majd uradalmi kezelésbe vétel utáni időszak (1829 -1845) jelentős visszaesést jelentett a vasasi bányászatban, 1845-re már csak egy bánya, Mihály-táró működött….
#
1868 – ban vásárolta meg a telket a DGT, ezzel megkezdődött a vasasi szénbányászkodás történetének közel száz éves, nagy korszaka.
Vasas a DGT legnagyobb kiterjedésű bányabirtoka volt. Fő szállító aknája a korszerűsített Thommen I. –akna , 193 m mélységgel, fő szellőztető aknája pedig a később mélyített Thommen II-akna. Az aknából kiszállított szén Vasasról 3 km hosszú sodronykötélpályán Rücker aknára került, majd onnan a Szabolcs-tárón át villamosított mozdonyvontatással a Ferenc József aknai bunkerrendszerbe és innen a normál nyomtávú villamosított iparvasúton keresztül az újhegyi szénmosóba. Az aknákhoz kapcsolódó aknaházban irodák, felolvasó, lámpakamra, tiszti-altiszti-legénységi fürdők és a mentőállomás volt. Rendelkezett anyagraktárral és műhelyekkel, kompresszorgépházzal. Az üzemudvarhoz tartozott a fatér, a palahányó, és az iszapoláshoz szükséges létesítmények. A bánya vízellátását a duzzasztóművel ellátott víztározó, szivattyútelep és vízvezetékrendszer, a melegvíz ellátást és a fűtést saját kazántelep biztosította.
A külszíni és bányabeli csilleszállításhoz alkalmazott lovak elhelyezésére istállók és gazdasági épületek álltak rendelkezésre. 1868 – ban 100 főt foglalkoztatott.
Az üzem kezelésében volt a bányabirtokon épített vasasi lakótelep, a Thommen- és Liget-telep iskoláival, közművekkel.
A DGT üzemeltetése alatt jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az aknák továbbmélyítésével, szellőztetési és szállítási korszerűsítésekkel és koncentrációs törekvésekkel 1913 – 27 között. A munkálatok irányítója Jaroslav Jicsinszky cseh – morva bányamérnök volt.
#
A II .világháború idején. A pécsvidéki bányákat már 1938-tól bonyolult tulajdonlási és vezetési szerkezet jellemezte. Ausztria bekebelezése után a társaságot a Gőring Művek tulajdonaként Berlinből irányították, de a pécsi igazgatóság továbbra is a bécsi központnak volt alárendelve.
A II. világháború után a MESZHART (közös magyar – szovjet részvénytársaság) keretei között működött, míg a magyar állam 1952 – ben visszavásárolta. Ezt követően a kapacitáspótló fejlesztéseket a hosszúhetényi területre koncentrálták, aknákat is mélyítettek (ezek tervezett mélysége 1000 m körüli volt). Ehhez kötődve az 1950 –es közepén új szállítási rendszert alakítottak ki, a hosszúhetényi kötélpályát, MÁV csatlakozással.
Az 1960 –as években az új gazdaságpolitikai irányváltás hatására a hosszúhetényi beruházások leálltak és inkább új területeket fogtak művelés alá, Béta felé terjeszkedett az üzem. Kihajtottak a II. szintről ide a külfejtés mellé egy léggurítót a szellőztetés különválasztása céljából, új főszellőztető megépítésével. A mélyszinti bányászkodás pedig lassan áttevődött a másodlagos területre, felsőbb szintekre.
1962-ben indították meg - a táróművelések felszámolása után - a Vasas északi külfejtést, (ennek elődjét) amely 1969-ig termelt, s pótlására 1968 végén kezdődött az új déli külfejtés. 1969 – ben 597.000 tonna volt az éves termelése az üzemnek.
A 60-as évek végén a 70-es évek elején az energiahordozó váltás miatt a mélyművelésű bányászkodás háttérbe szorult, a termelő létszám némiképp csökkent, és csak kismértékű fejlesztések történtek (a Keleti akna átbővítése, és átállítása szállítóaknává, ami a későbbi LIÁSZ programban kapott nagyüzemi szerepet). Az 1973 –as olajárrobbanás azonban újra előtérbe helyezte a szilárd tüzelőanyag bányászatát.
A földalatti művelés visszaesésének ellensúlyozására nagy erőfeszítéseket tettek a külfejtéses széntermelés fokozására. Ez vezetett el az önálló Külfejtési üzem megszervezéséhez Széchenyi-aknai telephellyel. A vasasi külfejtés 1975-től az újonnan létesült Külfejtési üzem kezelésébe ment át.
#
A 80-as évek. Az 1982-es év a mecseki kőszénmedence legellentmondásosabb éve volt. A 200 éves múlttal rendelkező, de a visszafejlődés határán vergődő vállalat a nagy fejlesztési - (*LIÁSZ)- program 1982. évi indulásával nagy ívű fellendülést, műszaki megújulást remélt, bár az ország politikai-gazdasági körülményei jogos kétségeket támasztottak a program megvalósíthatóságára vonatkozóan.
A Liász program (aknamélyítés, gépesítés, korszerűsítés, lakásépítés – munkástoborzáshoz) csak részben valósult meg.
Időközben a vájárlétszám rohamosan csökkent, ennek ellensúlyozására külföldi (lengyel és ukrán) munkaerőt alkalmaztak, az önköltség nagyarányban megnövekedett, jelentős mértekben a vállalattól független, külső tényezők miatt.
( megjegyzésként: A Vasasbányán 1986. februárban bekövetkezett fejtésomlás, az üzem legnagyobb tragédiája – pedig nagyban befolyásolta a mélybányászat megítélését.)
A nagyarányú költségemelkedés hatásait a szénbányászat nem ellensúlyozhatta a szénarák emelésével.
A teljes csődhöz 1989-tól a szénpiac hazai felbomlása vezetett.
A három fő fogyasztónál jelentkező piacvesztés végleg megrendítette a vállalatot. 1988- ban leállították a fejlesztési programot, félbeszakadt a munka, üzemen kívül helyezett létesítményeket hagyva maga után.
Az elhibázott fejlesztés (liász-program) leállításának és a szénigény rohamos csökkenésének hatására a Mecseki Szénbányák csődhelyzetbe került.
A szanálási eljárás (1989-90) még némi lélegzethez juttatta a vállalatot, de a fizetésképtelenség csak átmenetileg szűnt meg.
1991 elején a vállalat felszámolást kért maga ellen, melyet a SZÉSZEK hajtott végre.
Mindezek mellett 1990 –től István – akna bezárásával és a dolgozók egy részének átirányításával a termelői – irányítói létszámot szinten tartották. A termelés folyt - bányatüzekkel, nehéz geológiai körülmények között, a másodlagos telepek művelésével.
A VI/a szint feltárásával még bővítésnek indult a termelő kapacitás, azonban 1992-ben politikai döntés született: a külfejtéseken túl, Komló város érdekében a komlói bánya megtartása és a pécsi Vasas bánya bezárása mellett döntöttek.
A vasasi mélyművelésű bánya sorsa eldőlt, bezárásra ítéltetett.
#
A szénbányák és az erőművek összevonására (integráció) vonatkozó kormánydöntés és a lefolytatott szakértői vizsgálatok nyomán 1992. október l-jével kialakult egy ún. Összevont Széntermelő Üzem, amely már a tervezett integráció zökkenőmentes lebonyolítását volt hivatva szolgálni. A létszáma 2700 fő körül, termelőkapacitása évi 1400 kt körül volt. A miniszteri biztos által irányított átszervezés megtörtént, 1993. április l-jével létrejött az integráció, az ÖSZÜ a Pécsi Erőmű Rt. része lett.
1993. szeptember 30-án azonban Vasason befejeződött a mélyművelésű széntermelés.
Antracit Kft. kísérlete 1993.12.01- 1994.03.07. között.
A pécsi és (a szászvári) létszám nem mutatott hajlandóságot arra, hogy átmenjen az erőműi bányákhoz, inkább vállalkozásba tömörülve még egy ideig működtették a vasasi bányát bérelve azt az Fa-tól. A kedvezőtlen viszonyok mellett azonban hamarosan mindkét vállalkozás feladta a kilátástalan harcot.
#
Vasasbánya bezárása és az aknák tömedékelése 1994. december 31 –re befejeződött.
A külszíni fejtéses bányászat viszonylag új keletű a mecseki bányászkodásban. Az 1950 –es évek elején kezdődött. Kezdetben a külfejtési tevékenység, a külszíni széntermelés kiegészítő szerepet töltött be a mélyművelés mellett.
Itt, az aknáktól északra 1961. november 1-én vette kezdetét. A Mátraalji Szénbányák lett megbízva a feladattal, hogy a 3. telep fedőjében végezze a nyitóárok kialakítását, a 15 -20 m vastag lösztakaró leszedésével és a telepek fedőjében lévő takaró kőzetek (különböző palák, homokkő) robbantásos letakarításával.
A külfejtés a 3,4,6,8 és a 8 -10 m vastag 11. telep művelését célozta meg. Zachár Gyula bányamérnököt bízta meg az üzemvezetés a külfejtés műszaki irányításával. Ő látta meg azt a problémát, hogy a meredek dőlésű telepek lefejtéséhez nem szabad nyitóárkot indítani a legfekübb telepben a letakarítási arányra és költségekre való tekintettel. Ezért kidolgozott egy optimalizált telepítést, és így a 11. telep fedőjében lett megkezdve a tevékenység.
A szén kitermelése és szállítása Vasasbánya feladata volt. Két műszakban végezték a termelést. Lutz Nándor és Bátai Sándor volt a két csapatvezető. A ’60 –as évek második felében a géppark: 2db 1,5m3 –es kanalú cseh D-141 kotró, 1db szovjet E-302 –es kotró, 2 db SZM 100-as szovjet dózer, Dutra, majd később Gödöllő 111-es billencs dömperek. Ezekhez tartozott a külfejtésnél üzemelő javító műhely. Az összlétszám 45 fő volt.
1975 elején megalakult a MSZB Külfejtési Üzeme.
1975-1993 között a Külfejtési Üzem korszerűsítette a technológiát és jelentősen növelte a kitermelt szén mennyiségét. Termelése évről – évre növekedett, gazdaságosságát megtartotta. Viszonylag kevés létszámmal dolgozott, jó technikával, modern és nagy kapacitású gépparkkal rendelkezett.
1993-2001 között valósult meg az áramtermeléssel való integráció a Pécsi Hőerőmű keretében. Erre kormányzati döntés alapján került sor 1993-ban.
A Pécsi Erőmű RT, majd utódja a Pannon Hőerőmű Rt. - melynek fő részvényese a Magyarországon bejegyzett PannonPower HOLDING Zrt. - bányavállalkozóként üzemeltette a vasasi külfejtéses bányát. A termelést a Pécsi Erőmű Rt. Kőszénbánya Külfejtési Főmérnöksége, majd átalakulásuk után KŐ-SZÉN Kft. végezte 2004. december 31-ig.
Zárszó
A Baranya Megyei Bíróság 2005. november 23-án meghozta a végzését a Mecseki Szénbányák, mint adós ellen folyó felszámolási eljárásban. Kimondta, hogy az eljárást befejezi és a vállalatot megszünteti. Ez a bírósági határozat egy 14 éves eljárást, a felszámolást zárta le, majd a határozat jogerőre emelkedése után a vállalatot a cégjegyzékből is törölték. Törölték a cégek sorából azt a vállalatot, amely jogelődjeivel együtt az utolsó 60 évben a mecseki szénbányászatot jelentette. Törölték, nincs tovább! És nem csak a vállalat nincs tovább, de a mecseki szénbányászat sincs tovább. Nem csak a volt állami nagyvállalatok váltak a rendszerváltás áldozataivá, de esetünkben egy egész iparág. Ennek az egyik tisztességben megőszült tagja volt a két és fél évszázados múltra visszatekintő mecseki szénbányászat is.
A múlt század végén a bányákat bezárták, a bányák és a bányászok „küldetésüket befejezték, népnek hazát, házat, kenyeret, városnak, megyének és országnak gazdagodást, fejlődést adva”.
A külszíni széntermelést itt a Vasas Északi Külfejtésben 2004 végén fejezték be.
Azóta a GÖDÖR áll, várja a sorsát. Ami lehet rekultiváció, vagy akár a termelés folytatása is…... Az öngyulladások, valamint a földomlások miatt a bánya veszélyessé vált, őrt állítottak, földsáncokat emeltek, így a gödör látogatása nem lehetséges.
/Források: BKL - Bányászati lapok, Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány kiadványai, Nem szól már a klopacska/
A Függetlenség c. lap 1934.október 18 -án képriportban számolt be az egyik végetérő pécsi sztrájkról...
Az első fotón "A tárnából visszatérő munkások újongva hallgatják a megegyezés öt pontját"
"A sztrájk egy adott szervezet (vállalat vagy intézmény) dolgozóinak az egyidejű, szervezett munkabeszüntetése. A sztrájk munkahelytől függetlenül is kiterjedhet egy adott foglalkozásra. A munkabeszüntetés célja a dolgozók követeléseinek kikényszerítése azáltal, hogy az állásidő anyagi és presztízsveszteségeket okoz a szervezetnek. A követelések vonatkozhatnak a munka díjazására, a munkaidőre vagy a munkakörülményekre. Magyarországon először a besztercebányai ötvösmunkások sztrájkoltak 1525-ben, őket a kolozsvári ötvöscéh legényei követték 1573-ban és 1576-ban."
A bányászatban számtalan sztrájk történt, olykor a körülmények -olykor a bérek - olykor a túlélés miatt. A legutolsó mecseki bányászsztrájk Vasasbányán történt. 1994. március 7-én földalatti demonstrációt kezdtek egy bizonyos Antracit Kft. - be lépett dolgozók a bányaüzem sorsának újbóli áttekintése érdekében. Természetesen eredménytelenül.
A kocka addigra nagyon is el volt vetve...
Stílusosan - ezzel a régi képeslappal kezdem - folytatom a múlt év végén elkezdett bánya -ill. bányásztörténelemhez fűződő gondolataimat.
A tegnap kapott relikviák mind ehhez kapcsolódnak. Bányászsztrájk és Munkarend, Szolgálati szabályzat és Feudalizmus kori történelmi füzet, és néhány újság. A néhány újság főként Vasasbánya utolsó napjairól szól, portrék - mondatok - ígéretek - nevek. Azóta is tisztességtelen homály fedi, csak a megélők tudják, hogy is volt az akkor 1993. októberében és azon kevesek akiknek ezt elmondták ők, sokan.... Valami ilyesmiket gondoltam itt boncolgatni a továbbiakban és persze néhány jelenképet rólunk, Vasasiakról.
Ma délután a szomszéd "Nénikétől" kaptam pár régi dolgot. Nénike 80 éves és mostanság az emlékei között utazik, szortíroz és szanál....
A pár régi dolog: újságcikkek a '30-as és '80-as évek vasasi dolgairól. A DGT pár 1910 és 20-as évekbeli kiadványa, pár régi képeslap a falunkról, és még egy pár kuriózumnak tűnő dolog. A továbbiakban úgy gondoltam, hogy mielőtt továbbadom (mert tovább szeretném adni a pécsi Bányásztörténeti kuratóriumnak) learchiválom magamnak, és itt a hely(i)történeteimben közreadom, hogy az a pár ember aki esetleg olvas, okosodjon (velem együtt) belőle. Tehát hamarosan...
23 éves rövid hír az e napon történtekről: 1986. február 18. - 11 áldozatot követel egy bányakatasztrófa a Mecseki Szénbányák Vasas Bányaüzemében.
Vasasbányán a délutános műszak, az aznapi beosztást megkapva, kettőkor leszállt a IV. és V/a. szintekre. Egy normál, hétköznapi, éveleji hangulatú műszak indult. A nemrég termelésbe állított 11- es telepi fejtéshez, mindkét szint főszállítóvágatán elindult - a teljes mancsafttal a népes. A műszakban - ahogy annak a jelentésekben állnia kell - rendkívüli esemény történt. Nagyon rendkívüli esemény történt, nagy katasztrófa. Vasasbánya 200 éves történetének legnagyobb balesete. A fejtésben, annak nagyon hosszú, majd 50 méteres szakaszán omlás keletkezett, maga alá temetve 15 bányászt. Négyüket mentették ki. A többiek, Ők - tizenegyen - este, műszak végén nem ültek be a népesbe, nem álltak az aknagárdon a kasra, népszállításra várva... Őket a társak hozták ki... Volt akit még aznap, és volt akit később, sőt még később... Ők tizenegyen.
Bartók Béla Brandt József Jozef Cwikla Gémes Illés Horváth János Klajbár Mihály Ryszard Kurczak Jan Kurzacz Szanda László Franciszek Strej Stanislaw Ziaja
... nekem megélt, és valós múlt. Ebben az utolsó évtizedben, 1982 - 1993 - ig dolgoztam Vasasbányán. Itt tanultam meg a szakmát és a bányászat iránti tiszteletet. A "Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek" -ben ez található erről az utolsó évtizedről:
"Az 1982-es év a mecseki kőszénmedence legellentmondásosabb éve volt. A 200 éves múlttal rendelkező, de a visszafejlődés határán vergődő vállalat a nagy fejlesztési - (*LIÁSZ)- program 1982. évi indulásával nagy ívű fellendülést, műszaki megújulást remélt, bár az ország politikai-gazdasági körülményei jogos kétségeket támasztottak a program megvalósíthatóságára vonatkozóan. Az 1970-es évek második felében a kohókoksz importjában jelentkező beszerzési gondok, és a külföldi kohókoksz árának emelkedő irányzata miatt a kohászat igényeinek kielégítésére a Dunai Vasmű kezdeményezte a III. számú kokszolóblokk megépítését 1 millió t/év kapacitással. Mivel a kokszolható szén behozatalában hasonló beszerzési problémák adódtak, a hazai források kihasználását célzó és a KGST állásfoglalásával összhangban lévő gazdaságpolitikai döntés azt is előírta, hogy 1990-re a hazai kokszolható szénkoncentrátum-termelést 900 kt/ év szintre kell emelni. Ezt a döntést a Mecsekben rendelkezésre álló, hazai viszonylatban igenjelentős, de nemzetközileg is számottevő, a részletes kutatásokkal tovább növelhető (Máza-Dél), jó kokszolhatósági tulajdonságokkal rendelkező kőszénvagyon támasztotta alá. Ekkor még zömében rendelkezésre állt az a kétszáz év alatt kifejlődött termelési kultúra és termelőkapacitás, amely megfelelő időben és módon végrehajtott korszerűsítéssel lehetővé tehette volna a medence romló termelési feltételeinek megállítását, a visszafejlődés megfordítást és ezáltal a kitűzött távlati célok elérését. Az elfogadott program négy, az eredményességet egyenértékűen szolgáló célt tűzött maga elé, annak tudatában, hogy a célok bármelyikének elhagyása a program célkitűzéseinek elérését meghiúsítja. Ezek a célok az alábbiak voltak: 1. a termelőkapacitások korszerűsítése és fejlesztése. 2. a szénelőkészítési technológia korszerűsítése és átalakítása. 3. az alkalmazott bányászati technológiák korszerűsítése, ezzel a létszámcsökkenés megállítása, illetve ellensúlyozása. 4. a fejlesztési programhoz kapcsolódó, a munkaerő megtartását biztosító lakásépítési program lebonyolítása. A terv három perspektivikus bányára: Pécs, Vasas és Zobák bányaüzemekre alapozott.
A terv szerint: Vasas bányaüzemben a nyugati aknát 8 m átmérőre kell átbővíteni és 135 m továbbmélyítés után korszerű szállítóberendezéssel kell ellátni!. A keleti akna 185 méteres továbbmélyítése után nagy teljesítményű, korszerű szellőztetőgépet kap. Termelésbe kell kapcsolni VI/a. szintet. A bánya termelési előirányzata 1993-ra 650 kt, 2000-re 1085 kt - 2,7 t/műszak teljesítménnyel (1982-ben ez 1,915 t/m volt)
A nagy horderejű program kivitelezése kétéves csúszással 1982-ben indult meg. Az ütemezés és az évenkénti pénzügyi keret menet közbeni változása már eleve kizárta az eredeti célkitűzések időben történő megvalósítását. A hatalmas erőfeszítések árán megvalósult jelentős műszaki korszerűsítéssel sem lehetett elérni a szükséges fordulatot a mecseki termelési technológiákban. A program célkitűzései közül a leglátványosabban és legdrámaibban a munkaerő- megtartás hiúsult meg. A termelő üzemekben a létszám, s ezen belül a földalatti létszám fogyása felgyorsult, különösen veszélyes mértékben csökkent a vájár szakmunkások száma. A létszám biztosítására tett intézkedések csekély eredménnyel jártak. Ezért a munkaidő-csökkentés, amely eredetileg a szabadidő, a regenerálódási lehetőség meghosszabbítását szolgálta volna, a program indulási szakaszában szükségessé vált szabadnapi pótműszakos termelésekkel csak látszateredményt hozott. A létszámhiány miatt a vállalat 1984-től külföldi, elsősorban lengyel munkaerő foglalkoztatására kényszerült, főként a kritikus vájárhiány csökkentése érdekében. A csökkenő létszám minden üzemben kapacitás-kihasználatlanságot idézett elő. A földalatti művelésű termelés így megállíthatatlanul csökkent. A vállalat gazdaságossági mutatói szintén romló irányzatot mutattak. 1983-ig lehetett fenntartani a nyereséges gazdálkodást. Az önköltség nagyarányú növekedését jelentős mértekben a vállalattól független, külső tényezők okozták. A nagyarányú költségemelkedés hatásait a szénbányászat nem ellensúlyozhatta a szénarák emelésével. A teljes csődhöz 1989-tól a szénpiac hazai felbomlása vezetett. A három fő fogyasztónál jelentkező piacvesztés végleg megrendítette a vállalatot. 1988- ban leállították a fejlesztési programot, félbeszakadt a munka, üzemen kívül helyezett létesítményeket hagyva maga után.
Pécs-Bányaüzemben (*István - akna) a visszafejlesztés elkerülhetetlenné vált. Az üzem az alacsony termelési szinten ráfizetéses volt, ezért azt 1990. január 1-el összevonták Vasas Bányaüzemmel, Pécsi Bányaüzem néven. Pécs- Bányaüzem létszáma átkerült Vasasra. (** Csak megjegyzem, hogy nem a teljes létszáma jött át Vasasra - vezetősége viszont nagyrészt...) Vasas Bányaüzem a IV. és a termelésbe kapcsolt V/a. szinten művelt. Megkísérelték ismételten a másodlagos művelésű területetek kibővítését, de kevés sikerrel. Eredményes volt viszont a fekübb telepek művelési arányának növelése (**hogy miért, arra az akkoriban ott dolgozó kollektíva nagyon jól emlékszik) Az üzem 1982-ben 405 kt-at termelt, és kisebb ingadozással 350 kt/év átlagtermelést biztosított 1991-ig. Földalatti létszáma 1982-ben 1054 volt, ez a létszám 1984-ig csökkent, majd 1985-től lengyel dolgozókkal egészítettek ki. 1988-ban már 200 külföldi munkaerővel dolgozott, 1991-ben pedig a Pécsbányaüzemi létszámmal és további lengyel (*és ukrán) dolgozókkal 1344 főre sikerült a létszámot felerősíteni.
Az 1960 -as évek végén a mecseki szénmedencében a leépülés a beszűkülés, a visszaesés jelei kezdtek mutatkozni. Az energiahordozó források váltása a hatvanas évek közepére a nyugati országokhoz képest fáziseltolódással - hazánkban is elindult. A szénhidrogének (a kőolaj és földgáz) részesedése az energiafelhasználásban erőteljesen növekedő irányzatot mutatott, s a szén versenyhelyzetbe került a viszonylag olcsóbb szénhidrogénekkel szemben. Ez a verseny az 1960-as évek végén és a hetvenes évek elején bányabezárásokhoz és a bányamunkások egy részének más medencékbe történő áttelepítéséhez vezetett. Megrendült tehát a szénbányászat szilárd helyzete, kedvezőtlen megítélés kezdett kialakulni róla a külső gazdasági környezetben, és elkedvetlenedés a bányavállalatokon belül. Bár a bányabezárások közvetlenül nem érintették a mecseki szénmedencét, de közvetett hatásai a munkaerő-elvándorlás erősödésében, az új munkaerő megszerzésének nehézségeiben itt is jelentkeztek. Súlyos gond volt, hogy mérsékelt ütemben elkezdődött a termelő (produktív) létszám eltávozása is (főleg a fiataloké), és ezzel a vájárlétszám átlagéletkorának a növekedése. A beruházások visszafogása a hatvanas évek közepétől egyrészt a meredek település miatt szükségessé vált új szintbekapcsolások (aknák továbbmélyítése, főfeltárás) elhúzódásához vezetett, másrészt a létszámcsökkenést ellensúlyozni képes munkahely gépesítést lassította, akadályozta. A gázkitörésveszély és a tűzveszély elhárítása érdekében bevezetett új művelési előírások és szabályzati szigorítások többlet műszak- és időráfordítást, valamint magasabb költséget jelentettek, ugyanakkor a munkahelyi koncentrációban elért színvonal megtartása érdekében a villamos berendezések, a gépek, a hírközlő- és mérőrendszerek jelentős színvonalbeli fejlesztését is meg kellett oldani, ami nagy anyagi és munkaerő-ráfordítást követelt meg. Mindezek hatására ismét megindult a művelés egyensúlyának felbomlása, pedig e kényes egyensúly betartását a bányaveszélyek leküzdése érdekében szükséges védőtelepes művelés és az előzetes gázlecsapolás fokozottan megkívánta volna. A felsorolt körülmények kedvezőtlen hatással voltak a produktív teljesítményekre s ezzel a termelés alakulására. A föld alatti művelésű bányák termelésének visszafejlődése egyes üzemekben fokozatosan a kapacitások kihasználatlanságát, az összüzemi teljesítmény és a gazdasági mutatók romlását idézte elő. A földalatti művelés visszaesésének ellensúlyozására nagy erőfeszítéseket tettek a külfejtéses széntermelés fokozására. Ez vezetett el az önálló Külfejtési üzem megszervezéséhez Széchenyi-aknai telephellyel. Az 1973. évi olajárrobbanást világviszonylatban általános energiaválság követte, amely - a megszokott késleltetéssel - a magyar gazdaságba is begyűrűzött. A szénhidrogének árának felugrása következtében a szénpiaci kereslet - különösen a kokszolható és a lakossági felhasználású szenek iránt - megnövekedett, s a szén, mint energiahordozó, ismét az érdeklődés előterébe került. Legjelentősebb mértékben a koksz, és a kokszolásra alkalmas szén világpiaci szökött fel, s így a hazai kokszolásra alkalmas mecseki kőszén is felértékelődött. Medencénkben az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy amíg az igényoldal ismét kedvezően alakult, addig az előbb vázolt okok miatt a termelés visszafejlődési tünetei felerősödtek. A kokszolható szén és a koksz behozatali lehetőségeinek beszűkülése miatt több fejlesztési elképzelés készült, amelyekben az addigi 480 kt/év-vel a 670 kt/év, 820 kt/év, és 900 kt/év mennyiségekkel meghatározott hazai koksz szénkoncentrátum igény kielégítésének a feltételeit vizsgálták. A programot 1981-ben hagyták jóvá állami nagyberuházás formájában 1982. január 1-i kezdéssel. A medence földalatti művelésű termelése 1981-re 2651 kt-ra esett vissza. Figyelembe véve a szénelőkészítő-művek korszerűsítési lehetőségeit, a 900 kt/év kokszszén-koncentrátum 3400 kt/év földalatti művelésből származó széntermeléssel lett volna biztosítható. A kokszolható szén iránti kereslet fellendülése a beruházási tevékenységet 1974-től kedvező irányba lendítette ugyan, de ennek eredménye csak kis mértékben járulhatott hozzá a tárgyalt időszakban a vállalati gazdálkodás javításához, a termelés csökkenése nem állt meg. A hosszúhetényi bányatelepítés elmaradásával a felsőbb szintek művelésére visszakényszerült vasasi bányaüzemben a IV. szint termelésbe kapcsolása, és a keleti akna kisebb rekonstrukciója készült el, és folyamatba tették az V/a szint bekapcsolásának munkáit. A másodlagos művelésre tervezett szinteken, a bányamező északi szárnyának fokozatos kiterjesztésévei, a Béta bányai módosított határ felé eddig még nem művelt szűz területeket vontak be a termelésbe, ezzel a másodlagos művelés aránya fokozatosan lecsökkent. Mivel Vasas bányaüzem gázkitörés-veszélyes minősítésű, a mélyebb szinteken az előírt, fokozott biztonsági szabályok alkalmazásának teljesítményt visszafogó hatása is jelentkezett. A vasasi külfejtés 1975-től az újonnan létesült Külfejtési üzem kezelésébe ment át. Vasas föld alatti művelésű termelése 1972-ben 393 kt volt, és 1981-ben 415 kt-át produkált (106 %). Földalatti fizikai létszáma az 1972. évi 781-ről 1981-ben mindössze 755-re csökkent, ez 6%-os veszteség, tehát Vasas őrizte meg leginkább a létszámát.
/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./
"Szent Borbála, védj meg minket,Nagyon szépen kérünk.Lenn a földben, ott a mélyben,Légy Te a reményünk! Minden reggel alászállunk,De hogy visszatérjünk,Segíts minket Szent Borbála,Szent szívedre kérünk. Óvjad, védd a bányászokat,Oly sötét a tárna,Hogy a mélyből feljöhessünk,Segíts, Szent Borbála!"
Európa csaknem minden országában évszázadok óta megünneplik december 4-én a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának napját. Elterjedése és fennmaradása annak köszönhető, hogy a természettel vívott harc egész Európában közös bányászhagyományokat és szokásokat alakított ki. Már a középkorban, az antik és a pogány hagyományok újszerű folytatásaként minden mesterségnek és foglalkozásnak égi patrónust, védelmezőt kerestek. Szent Borbálához szívesen folyamodtak a középkori bányászok, akitől a hirtelen halállal és a súlyos sebesüléssel szemben reméltek védelmet. A Borbála-kultusz az erre utaló első írásos emlékek szerint 1350 körül Németalföldről, Kuttenbergből eredt és terjedt el Európa-szerte. Magyarországon először Selmecbányán találkozunk a Borbála-tisztelettel, és innen terjed el a Felvidéken, elsősorban a bányavárosokban, majd a XIV. és XV. században az ország egész területén általánossá vált. Magyarországon a Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt. A Borbála-ünnepségek felújítását a Miskolci Egyetemen, a hagyományápolás égisze alatt a bányamérnök-hallgatók az 1980-as években kezdeményezték, majd ezt támogatva az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület az országban újra bevezette.
/fotó: vasasi templom Borbála oltára - 1986.szeptember 20./
Az 1960-as évek elejétől az állami gazdaságpolitikában új célok jelentek meg. A termelés mennyiségi növelését a létrehozott kapacitások jobb kihasználásával, a termelékenység növelésével és műszaki fejlesztéssel kívánták elérni, egyidejűleg csökkentve a beruházásokat és megkívánva a gazdaságosabb üzemeltetést. Az új gazdaságpolitikai irányváltás nem érte váratlanul a két mecseki szén- trösztöt. A beruházási korlátozások (finanszírozási gondok) már évek óta éreztették hátrányos hatásukat. A munkaerő megszerzése és megtartása állandóan emelkedő, súlyos költségterheket jelentett. Ugyanakkor viszont kedvezően alakult a folyamatos kutatások eredményeképpen a területek földtani megismerése, tisztázódott az egyes bányamezők természetes vagy mesterséges lehatárolása, egymáshoz kapcsolhatósága, a szénvagyon bővíthetősége (esetleg kimerülése). Így az egyes bányamezők összevonásával nagy kapacitású bányák kialakításának - vagy rekonstrukcióval a kapacitásnövelésnek, élet-tartamnövelésnek tervezésére nyílt lehetőség. Ezen időszakban nagymértékben javult a korszerűbb, nagyobb teljesítményű bányagépek, a biztonságot javító mérőműszerek, a sújtólégbiztos villamos berendezések és a nagy kapacitású szellőztetők beszerezhetősége (esetenként már a nyugati piacokról is), ami megteremtette a bányaművelés korszerűsítésének, a technológiai fejlesztésnek a feltételeit. Ezen kívül a nagyméretű létszám- fluktuáció ellenére is kialakulóban volt a hosszabb bányászati gyakorlattal rendelkező, fegyelmezett munkásgárda, amely képes volt az új, képzetlen munkaerőt betanítani és a munkafegyelemre (amely a közismerten veszélyes liász-bányászatban létkérdés) rászoktatni. Az évtizedet tehát az üzemi és munkahelyi koncentráció megvalósítására irányuló törekvések jellemzik. Ennek érdekében történt a szénmedence szervezetének is, amikor a két (pécsi és komlói) tröszti szervezetet 1963. július 1-jével összevonták, létrehozva a Mecseki Szénbányászati Trösztöt. Az egész liász szénmedence egységes szemléletű irányításával az eredményes bányaművelés kedvezőbb feltételei alakulhattak ki, s talán nem véletlen, hogy ez a tízéves időszak a Mecsek nagy múltú szénbányászatának történelmében a legkiemelkedőbb eredményeket hozta.
A vasasi szénszállítás átállítása Hosszúheténybe már az időszak elején megtörtént, a Rücker-akna és a vasasi Petőfi-aknák közötti függőkötélpályát felszámolták. Sajnos a Hosszúhetény-vasasi bányakoncentráció terve a beruházások visszafogása, a finanszírozási gondok miatt kilátástalanná vált, a hosszúhetényi aknák mélyítése leállt, csak állagfenntartást végeztek. Vasas bányaüzem így kényszerhelyzetbe került, mivel a mélyszinti művelést a szénvagyon-csökkenés, illetve a mélység növekedésévei csökkenő kiszállítási kapacitás miatt mérsékelni kellett. Ezért megkezdték a felsőbb szintek másodlagos művelésének az előkészítését. Az 1. szinti északi mezőben a termelés már 1962-ben megindult, a II. szint pedig 1966-tól termelt. A VIII. mélyszinten a déli mező lefejtését 1968- ban, az északit egy évvel később fejezték be, s 1969 végétől az akna teljes termelése a másodlagos művelésű területekről került ki. A műveletek során tisztázódott viszont az, hogy az északi mező a felső szinteken a Béta-aknai terület felé bővíthető, és itt műveléssel még egyáltalán nem érintett szénvagyon kapcsolható a vasasi területhez. A másodlagos művelés ezzel fokozatosan elsődleges műveléssé alakult át, és csak kis mértékben folyt a termelés a már fejtett területen. A csapásban észak felé terjeszkedő mező szellőztetését azonban a centrálisan telepített vasasi légaknáról nem lehetett kielégítően biztosítani, s ezért az un. Kövestetőn új lejtős légaknát hajtottak, amellyel a mező diagonális szellőztetésére tértek át. 1962-ben indították meg - a tárolóművelések felszámolása után - a Vasas északi külfejtést, amely 1969-ig termelt, s pótlására 1968 végén kezdődött az új déli külfejtés. A két tröszt összevonása után a drasztikusan lecsökkent beruházási keretek miatt - mivel Zobák bánya építése már előrehaladott készültségi fokon állt - a rendelkezésre álló pénzkeretek zömét a zobáki beruházások befejezésére koncentrálták, s így Vasas bányaüzemben csak kisebb rekonstrukció folyt a külszínen és a IV. szinti aknarakodókon. Az üzem termelése a gondok ellenére emelkedett, a legmagasabb termelést 1969-ben érte el 597 kt-val.
/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./
_szent_borbala_szobra_2.jpg)
