mementó... szerencse fel!

"Tizenegy bányász vesztette életét a Mecseki Szénbányák Vasas bányaüzemében 1986. február 18-án. Négy embert mentettek ki élve, három ember holttestét a fejtésomlás után nem sokkal a felszínre hozták, a többiekét napokkal később.

A Magyar Hírlap a címoldalon számolt be helyszíni jelentésében a szerencsétlenségről:

„Tegnap délután kettőkor a szokásos napi eligazításra gyülekeztek az emberek a vasasi bányaüzemben. Nagy Attila munkavezető nem cifrázta a szót. Reggelig ő is a mentésen dolgozott, mire útnak indította a délutános csapatot, csupán két órát aludt. A bányászok hang nélkül igazították a szerelést, csak személyi bilétáik koppantak a fémdobozban.”

/Index/

Ezt a hírt olvastam tegnap estefelé, miután felhívta rá lokálpatrióta unokaöcsénk a figyelmem, (főleg a cikkhez írt kommentek miatt).

Vannak az életben olyanok amire nem szívesen emlékezem, ez ilyen, azóta is bennem van, szörnyű napok voltak...

1986. február 18. délutánja a vasasi üzem - a szénportól is fekete - krónikájába gyászbetűkkel került be. Az alig egy hónapja megkezdett fejtés omlott össze, nagyon hosszú, majd 50m-es szakaszán.... borzalom ilyeneket leírni, de ez a tény. Előző héten jártam benne, láttam én is, beszéltem akkor még Velük...

22 év távlatából felidézni egy ilyen tragikus eseményt nem jó, főleg így - hírként. Miért van erre szükség akkor? Azért, hogy feltépje a régi emlékeket, a fájó sebeket? Úgyis eszembe jut ez mindig. Amikor a temetőbe megyek, az első sorból a bányában elhunytak emlékkövei néznek rám, ott vannak eltemetve egymás mellett, sorban azok a vasasiak, akik az évek során életüket adták a fekete gyémántért. Az utolsó ebben a sorban Laci bácsi, ő volt akkor a fejtési csapat vezetője ... családunk nagyon jó barátja, édesapám egykori közvetlen munkatársa.

Ez az 1986-os omlás volt üzemünk legnagyobb tragédiája, utána sokan megkérdőjelezték, hogy szükség van-e erre, szükség van-e arra, hogy 11 ember életét adja ezért a szénért?
Persze az élet és a termelés ment tovább, még 7 évig, aztán 1993-ban történt meg a tragédia lezárása, Vasasbányán befejeződött az 1782-ben megkezdett mélyműveléses bányászat...

Végül álljon itt a Bányászhimnusz, tizenegyüknek :

"Szerencse fel! Szerencse le!
Ilyen a bányász élete.
Váratlan vész rohanja meg,
Mint berctetőt a fergeteg.
Nem kincs után sóvárgok én,
Bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívében bányász legyen.
És hogyha majd a föld ölében
Végóránkat éljük,
Isten kezében életünk,
Ő meg segít reméljük.
S te kisleány ne bánkódjál!
Bányásznak halni szép halál!
Egekbe szállani fel, fel!
Szerencse fel! Szerencse fel!
Szerencse fel!"