Egyszer volt - volt és most nincs. Bevégeztetett....
Egy település zöld szíve, ami nem volt park és nem volt játszótér, és nem volt semmi tulajdonképpen, csak ott volt. És nem az örökkévalóság óta állt ott, csak azóta - mióta én (és még pár száz vasasi) az eszemet tudom.
És nem fog állni már az örökkévalóságnak. Bevégeztetett.... Nem ajánlotta fel a tulajdonosa a helyieknek, hogy ugyan már itt ez a huszonakárhány szép gesztenyével övezett parkocska és milyen jól mutatna a falu közepén egy játszótér, pár szép hintával, paddal - neadjisten pingpong asztallal.... Esetleg egy - egy kismama és kisgyerekes anyuka az árnyas fák alá be tudott volna ülni, vagy idősek esetleg sakkozni. Úgy mint más ilyen falvakvan, városokban, ahol erre lenne igény. Itt nálunk az sincs, semmi nincs. Közömbösség az van - nagyon nagy közömbösség és befelé - illetve elfordulás.
Egyáltalán, hogyan kerülhetett erre sor? Miért hagytuk, hogy így legyen? Mindegy - most már késő, túl késő.... És most már csak abban bízom, bízhatunk, hogy a ház vagy akármi, ami ideépül szép lesz és mondjuk jobban beleillik a körötte lévő 150 éves bányatelepi hangulatba úgy, vagy jobban mint az a gesztenyés ami egyszer volt, és most nincs. Mert az nagyon beleillet ide......2010. október 24.
...és ma bővítem - folytatom, mert amitől tartottam az nagyon bekövetkezett. Pár kép 2010. -ből, a gyönyörű vadgesztenyék helyére ezek kerültek:
legutóbb - 2010.10.23 -án ilyen...
 |
| ...mindenikért egy -egy gyertya égjen! |
Minap kaptam ehhez a témához egy verset, íme:
"Aznap a madarak késő estig zokogtak,
a stiglic jajgatott, rémülten verte szárnyát,
s harkálylelke sokáig kísértett még a lombnak,
amikor a fákat kivágták.
Hány évtizedbe telt, míg ilyen nagyra nőttek;
míg fölénk boltozódott terebély lombjuk áldón!
S pár óra lám elég volt, hogy elpusztítsa őket:
kivágták valamennyit egyetlen délutánon.
...
Tüzelhet már a nap, nem véd meg tőle árnyék.
Lomb többé nem fedez, csak a hiány fáj még.
De néha valami zsongást hallani éjjel:
a holt fasor beszél egy álombéli széllel.
Mint koporsón a rög, úgy csattogtak a fejszék.
Döbbenten néztem a gesztenyefák pusztulását.
Félig-meddig az én életemet temették,
amikor a fasort kivágták."
(Rónay: Amikor a fákat kivágták)
