Bányásztörténelem - Radó Aladár

Radó Aladár okl. bányamérnök 1922. augusztus 18-án, Hosszúhetényben született.16 éves kora után minden nyáron dolgozott csillésként, majd laboránsként a bányában. Itt aztán saját tapasztalata alapján bővíthette azokat az ismereteket, amelyeket már a bányászok otthoni meséiből ismert és elképzelt magában. A munkahely valószínűleg a közeli vasas, azaz Thommen akna lehetett.

Saját szavaival ”a jezsuiták szigorú pécsi gimnáziumában érettségiztem, a mérnöki diplomát pedig Sopronban, 1944 októberében szereztem meg”. A Magyar bányamérnökök 1876-1999 c. könyvben 844. sorszámmal szerepel.
Végzett mérnökként is Vasason kezdett dolgozni.1945. április 15-én – alig félévi gyakorlattal a háta mögött - megbízták a vasasi üzem vezetésével. Maga is úgy nyilatkozott, hogy ez bizony „nem volt könnyű feladat”, olyan környezetben, ahol az idősebb, tapasztaltabb vezetők morgolódását naponta visszahallhatta, hisz alapvetően ismerős környezetben volt. Az ismert türelemmel és szakmai tudásával hamarosan legyűrhette ezeket a kételkedőket. 

Rövidesen viszont olyan nehézségek közé kerültek, hogy egyre több szenet követeltek tőlük a széncsaták idején és az adottságok pedig egyre kedvezőtlenebbekké váltak. Hiány volt mindabban, ami a bányászkodáshoz nagyon kell, anyagokban és energiákban. A vasasi bányában a termelés gondjai mellett foglalkozni kezdett azzal, hogyan lehetne az egyre gyakrabban előforduló szén és gázkitörés kockázatait csökkenteni. Az üzem mélyülésével ugyanis a gázkitörések megszaporodtak. A gázkitörések erőművi hatása, intenzitásának csökkentése érdekében hosszú fúrólyukakban robbantásokat végeztetett. 

1951-ben áthelyezték a pécsbányatelepi üzembe, vagyis Széchenyi István aknára. Dr. Tamásy István későbbi vasasi főmérnök írta: „Radó Aladár üzemvezető bányamérnöktől a mérnöki gondolkodást, az okok keresését, a távlati szemléletet…” tanultam fiatal bányamérnökként Vasason. 

Erre az időszakra esik, hogy a hosszúhetényi terület feltárását vették számításba, mivel Vasas akkor ismert szénvagyona kimerülni látszott. Szintén Dr. Tamásy István mondta egy interjú során (Oral History) - , hogy a korábbi hosszúhetényi területre vonatkozó, rossznak vélt adatszolgáltatások és döntések miatt sokat zaklatták őt és még három személyt. A három zaklatott személy között volt Radó Aladár az aknák tervezője. A korán kezdett és meggondolatlan beruházás mellett azzal vádolták őket, hogy az ikeraknákat szándékosan rossz helyre tervezték és mélyítették le. A zaklatás a tényalapon nyugodott bányász szolidaritás miatt nem fejlődött bírósági üggyé.

A Pécsi Szénbányászati Tröszt érzékelve a biztonsági helyzet javításának szükségességét létrehozta a vállalat Kutatási Osztályát, amelynek kialakításával és megszervezésével 1952-ben Radó Aladárt bízták meg. Ennek a munkának a keretében foglalkozott azzal, hogy a széntelepek és kísérő kőzeteik metántartalmát csökkentsék, hogy a termelés során kevesebb gáz szabaduljon fel, és kevesebb gáz veszélyeztesse az ott dolgozókat. A megoldás módját az előzetes gázlecsapolásban találta meg. A Mecsekben először Vasason vezették be a gázlecsapolást, ami közismerten a metán egy részének csővezetéken való leszívását jelenti.

Kapcsolatait ápolta, mind a külföldi rokon tudományos körökkel, mind pedig a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karával. 1975-ben „ A széntelepek előzetes lecsapolása” tárgykörében, Miskolcon egyetemi doktorátust szerzett. Az egyike volt azoknak, akik a bányaművelés témakörben e szakmai címet kiérdemelték. Doktori értekezésében összefoglalta eddigi elméleti és gyakorlati munkáját. Meghatározta a gázlecsapolásnak a műveléssel kapcsolatos szabályait. A lecsapoló fúrólyuk célszerű elhelyezését és számát. Műszereket és megoldásokat fejlesztett ki a biztonságos gázkezelés, a mennyiségi és minőségi mérések érdekében.

A tudományos és felelősségteljes munka mellett 30 éven keresztül töltötte be a 1892-ben alapított Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Mecseki Csoportjának választott titkári, ügyvezető elnöki (1953-1983) funkcióját, és 25 éven keresztül - az OMBKE bányászati szakmai lapjának a „BÁNYÁSZAT”-nak szerkesztőbizottsági tagságát.

1989. november 3-án, korán, 67 éves korában hunyt el. Halála nagy vesztesége volt a mecseki bányászatnak, hisz olyan szakembert veszített, aki nemcsak szakmájának volt kiemelkedő művelője, egyik úttörő- bányaművelő szakmai doktora, hanem a bányász közösségnek is sokat adó szervezője, koordinálója. Bányász szokás szerint a klopacska hangjai mellett kisérték a pécsi központi temetőben utolsó útjára.

/forrás: Dr. Bíró József - Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány/