Pár korábbi bányásztörténelmi bejegyzésben említettem már Jaroslav Jicínsky nevét, aki a DGT idején a nagy fejlesztéseket vezette a pécsi szénbányászat területén. Itt és most essen szó róla.
A két világháború között a pécsi feketeszén-bányászat technikai szintje Európa élvonalához tartozott. Az 1913–30 közötti fejlesztések a bányaüzemek bezárásáig (1993.) fejtették ki kedvező hatásukat. Építészeti eredményei mai napig láthatók, elhagyatottságukban és elhanyagoltságukban is impozánsak.
Jaroslav Jicínsky kutna-horai bányászdinasztia tagjaként született 1870. április 9-én. A Jicínsky név Jicín városából származó embert jelent. A cseh kisváros Prágától északkeletre az ún. Cseh Paradicsomban fekszik, bányászati emlékei nincsenek. Kutna-Hora innen déli irányban kb. 50 km. Itt bányászkodtak már a XVIII. század elején a Jicínsky család tagjai, ahonnan a XIX. században költöztek Ostravába. Itt Vilmos Jicínsky, Jaroslav apja bányaigazgató volt.
Ostrava az Odera és Ostrovice folyók egyesülésénél Észak-Morvaország és Szilézia határán található. A várost 1267-ben alapították morva határerõdítményként. Az ipari méretű szénbányászat 1782-ben indult, melyre alapozták a Vitkovicei Vasgyárat. Itt üzemelték be a Habsburg Monarchia elsõ és második kokszos nagyolvasztóját (1830. és 1838.), valamint az elsõ edzõkemencét (1830.)
Nem jelent meg írásos adat arról, hogy Jaroslav Jicínsky a német, a cseh és az angol nyelv mellett beszélt-e magyarul is, mielõtt Pécsre költözött. Anyai ágon ugyanis magyar származású. Anyja a gyulafehérvári pénzverde igazgatójának leánya, Csíkszentmihályi Schreiber Laura volt. Az ifjú Jaroslav Jicínsky az akkor korszerűnek mondott bányaiparról alkotott elképzelései nyilvánvalóan édesapja hatására alakultak ki benne. Az Elsõ Duna-Gõzhajózási Társaság (DGT) 1852-ben szerzett széntermelési jogot Pécs környezetében és létesített itt bányaüzemet. A DGT a XIX. század közepén a Habsburg Monarchia legnagyobb szénfogyasztója lett, ezért igyekezett megszerezni a szénkitermelési jogot a Duna Kárpát-medencén átfolyó szakaszának középtáján, a folyamhoz közel, a Mecsekben. A XIX. század végén a DGT vezetése arra a következtetésre jutott, hogy az egyre növekvõ menynyiségi és minõségi igény már nem elégíthetõ ki sok kis kapacitású bánya termelésének fokozásával. A DGT felkérésére Gerber Frigyes salgótarjáni bányaigazgató készített német nyelvű korszerűsítési tanulmányt, melyben a bányák koncentrációját, a tíz kicsi helyett három nagy kapacitású akna létesítését javasolja, a hozzá-tartozó műszaki fejlesztéssel. Tanulmányában (1891) Vilmos Jicínsky írására hivatkozik, mely szerint „egy körzet aknáinak egymáshoz közeli telepítése a bányászat hanyatlásához vezet”.
Vilmos Jicínsky dolgozta föl és adta ki az ostravai kõszénbányászat monográfiáját. Õ alapította az elsõ bányászgõzfürdõt, az elsõ bányászzenekart, elsõként vezette be a kötélpályás szállítást a Hlubina-bányában. Jaroslav Jicínsky iskolás évei alatt gyakran járta apjával a bányákat. (Mivel az akkor lengyel többségi Ostravában nem volt cseh nyelvû középiskola, ezért középfokú tanulmányait Prágában végezte.)
Jaroslav bányamérnöki diplomáját a Leobeni Császári és Királyi Bányászati Tanintézetben szerezte. A Selmeci Akadémiáról az 1848-as forradalmi események hatására távoztak a német és cseh anyanyelvű diákok. Számukra hozták létre az ausztriai Leobenben és a csehországi Pribramban az anyaintézethez hasonló felépítési és tananyagú nemzeti iskolát. (Leoben Stájerországban, magas hegyek között található).
A leobeni intézetben a tannyelv természetesen német volt. Az osztrák környezet a cseh diák nemzeti öntudatát növelte, alapítója volt, késõbb elnöke a cseh diákok Prokop Akadémiai Egyesületének.
A diploma megszerzése után Jaroslav Jicínsky 1892-tõl az ostravai Hlubina-bánya beosztott mérnöke lett. A késõbb összevonásra kerül kisebb bányákban is dolgozott, mindenhol technológiai korszerűsítéseket vezette be. 1901-ben a Trojice-bánya üzemvezetõjeként elsõként mélyített tübbingezéssel aknát az ostravai körzetben.
31 éves korában, 1901-ben lett a Rossitzi Bánya Társaság igazgatója, melynek székhelye a Brünn (Brno) melletti Zastavkában volt. Itt apja elvei szerint a kis bányákat koncentrálta három üzemmé és korszerűsítette azokat. Az Osztrák– Magyar Monarchiában elõször telepített villamos erõművet a gyengébb minõségű szén hasznosítására. Ez látta el villamos energiával Brünnt és a morva terület jelentõs részét egy fél évszázadon keresztül. Közép-Európában elsõként épített vasbeton aknatornyot, melybe a szállítógépeket telepítette. Az ostravai bányaüzemekben német típusú acél aknatornyok álltak ebben az idõben. A Brünn közeli Kukla-akna vasbeton aknatornya lett mintája a pécsi ikertornyoknak is. Itt brikettgyárat, kokszolóművet létesített. Kutatta a szénporrobbanás elleni védekezés lehetõségeit, részt vett a bécsi Bányagázvizsgáló Bizottság munkájában, megírta a „bányafelügyelõk katekizmusa” könyvét, melyet francia nyelven is kiadtak, és állandó vizsgabizottsági tag lett a Pribrami Bányászati Fõiskolán.
Jó szemmel választotta ki a DGT a pécsi bányák korszerűsítési programjának elkészítésére. Munkájához az egész Monarchia bányaiparára vonatkozó korlátlan információs lehetõséget kapott. Felhasználta az ostravai bányáknál és a Rossitzi Bánya Társaságnál szerzett tapasztalatait, bevált módszereit. A DGT 1913-ban, 43 évesen nevezte ki a pécsi bányáinak élére igazgatónak, hogy hajtsa végre az általa 1912-ben tervezett nagy fejlesztést. Ekkor költözött Pécsre. Az 1913-ban megkezdett nagyszabású fejlesztési program keretében három korszerű, nagy kapacitású termelõakna létesítését kívánták megvalósítani. Ennek során centralizálták a szállítást, szénelõkészítést és feldolgozást, a villamosenergia-termelést. Jicínsky irányította a munkák tervezését, kivitelezésének lebonyolítását. Érdekes szervezési módszert alkalmazott. Pályáztatta a gyártókat, az ajánlatokat állandó szakmai zsűrivel véleményeztette, aminek tagjait elõzõleg cseh, német, belgiumi, francia tanulmányutakra küldte. A felelõs döntéseket hozó zsûritagok a kivitelezés során a szakterület építésének műszaki ellenõrei voltak, az üzembe helyezést követõen pedig a megvalósult üzem, üzemrész vezetõi lettek. A megvalósítás munkájában több mint ötven gyár, ill. vállalat vett részt egész Közép-Európából.
Az épületek, építmények Jicínsky működési területén hasonlóságot mutatnak. Hlubina-bányán 1925-ben befejezett bõvítés építész tervezõje Felix Neumann volt. A teljesen azonos építészeti-műszaki terv szerint készült ostravai Mihály- és Zarubek-bánya 1915-ben befejezett fejlesztésének építész tervezõje František Fiala volt. 1925-ben adták át a pécsi bánya két azonos kialakítású vasbeton aknatornyát, a Szent István-aknán és a Gróf Széchenyi István-aknán, a cseh építményekhez hasonló fürdõvel, gépházzal, egymással szinte azonos kialakítású felolvasótermekkel, központi épülettel. A két 41,2 m magas vasbeton toronyban 28,85 m magasságban kialakított gépházban helyezték el a 2-2 darab Ward–Leonard rendszerű hajtótárcsás szállítógépet. (Az egyik 1963-ban vált fölöslegessé, a másik egészen az 1989. évi leállásig dolgozott.)
A megoldás teljesen megegyezõ volt a Brünn melletti Kukla-bányában alkalmazottal. Az aknatornyok építész tervezõje a bécsi Jozeph Schöngut volt. A Vasas–Thommen-aknához villamos szállítógépeket és az acélszerkezetû aknatornyot Ostravában tervezték és gyártották. Az ostravai Mihály-bánya fürdõje teljesen azonos technikai megoldású a Pécsen épített fürdõkével. Azonos megoldású volt a korszerű ostravai bányáknál és a két pécsi aknánál kialakított öltözõrendszer is, a mennyezet alá felhúzott munkaruhákkal. (un.hengás)
A fejlesztés tervezése még az utolsó békeévben történt (ekkor költözött Jicínsky Magyarországra), de a megvalósítás már a háború alatt kezdõdött és a fejlesztésre legkedvezõtlenebb idõszakban folytatódott. A világháború anyaghiányokat okozott, a dolgozókat katonának vitték el, ami létszámproblémákkal járt, ugyanakkor a kitermelt szénmennyiségre szüksége volt a háborút viselõ országnak. Jellemzõ Magyarország nemzetiségi elõítélet-mentességére, ami erõsen eltért akkor a környezõ újonnan alakult országok politikájától, hogy a cseh Jicínsky a háború alatt és után is élvezte a magyar politikai és gazdasági vezetõk feltétlen bizalmát. Pedig a megalakult Csehszlovákia ellenséges országgá vált. A magyar fegyverletételt követõen 1919-ben cseh csapatok szállták meg a késõbb Trianonban elcsatolt területeken kívül Észak-Magyarországot is, területéhes vezetõi igényt tartottak a Dunántúlra a Balatonig. A Délvidéket, köztük Baranyát szerb csapatok szállták meg. Szétesett az Osztrák–Magyar Monarchia, megszűnt Bécs mindenekfölöttisége. A DGT székhelye is így más országba került, az önálló Ausztriába. Ennek ellenére a csehszlovák állampolgárrá vált pécsi bányaigazgató személye nem változott, õ töretlenül irányította tovább a bányák koncentrációját, a technológiai fejlesztést és közben tudományos, szakmai publikációs tevékenységre (német és angol nyelven) is szakított idõt. 1922-ben avatták honoris causa doktorrá. Horthy Miklós kormányzó „a hazai szénbányászat területén kifejtett eredményes és értékes szolgálata elismeréséül” 1928-ban magyar királyi bányaügyi fõtanácsosi címmel tüntette ki.
1930-ban a DGT a pécsi fejlesztést befejezettnek nyilvánította. A világválságra tekintettel nem kívánt további fejlesztéseket, Jicínsky továbbfejlesztésre vonatkozó terveit a bécsi vezérigazgatóság ezért elutasította. Õ kérte 1931. 01. 01-tõl nyugdíjazását, ekkor már elmúlt 60 éves. 17 év után költözött vissza Csehországba (az akkori Csehszlovákiába) és a Pribrami Bányászati Fõiskola Bányaművelés Tanszékének vezetõjévé nevezték ki. Oktató, nevelõ tevékenységének Csehszlovákia cseh–morva részének német megszállása vetett véget, bezárták a cseh fõiskolákat. Szakmailag elismert maradt idõskorában is, többször kérték fel szakértõi tevékenységre.
A második világháború utáni csehszlovák politika igen negatívan értékelte a korábbi, bécsi nagyvállalatnál betöltött vezetõi posztját, a Benes-dekrétumokban megbélyegzett Magyarországon eredményesen eltöltött közel két évtizedét, a nyugati szakmai elismertséget. Ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy az idõs tudóst elzárják a nemzetközi szakmai közélettõl.
Felesége cseh születésű volt, német és francia nyelvtudással. Szerényen, de részt vettek Pécs társadalmi életében. Jaroslav fia még Csehországban született a XIX. század legvégén, õ a Pribami Bányászati Fõiskola kohász szakán szerzett mérnöki diplomát 1924 körül. 1945 után Csehszlovákiában magas iparági beosztásba került, majd 1952-ben koholt vádak alapján 22 évi börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1958-ban szabadult. Az idõsebb Jaroslav Jicínsky magyarországi közvetlen munkatársai (dr. Rihmer László és Wietorisz Róbert) is hasonló sorsra jutottak a Rákosi-korszakban.
1954-ben a pécsi Szénbányászati Tröszt pécsi látogatásra hívta, de a csehszlovák hatóságok a „megbízhatatlan” 84 éves szakembernek nem adtak útlevelet.
Prágában hunyt el, 1959. május 2-án. Haláláról Magyarországon nem értesülhettek akkor. Utólagos tiszteletadásként munkásságáról rövid ismertetõ elõször 1989-ben jelent meg.
/Forrás: MÉRNÖK ÚJSÁG 2009. május/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése