Bányásztörténelem - Radó Aladár

Radó Aladár okl. bányamérnök 1922. augusztus 18-án, Hosszúhetényben született.16 éves kora után minden nyáron dolgozott csillésként, majd laboránsként a bányában. Itt aztán saját tapasztalata alapján bővíthette azokat az ismereteket, amelyeket már a bányászok otthoni meséiből ismert és elképzelt magában. A munkahely valószínűleg a közeli vasas, azaz Thommen akna lehetett.

Saját szavaival ”a jezsuiták szigorú pécsi gimnáziumában érettségiztem, a mérnöki diplomát pedig Sopronban, 1944 októberében szereztem meg”. A Magyar bányamérnökök 1876-1999 c. könyvben 844. sorszámmal szerepel.
Végzett mérnökként is Vasason kezdett dolgozni.1945. április 15-én – alig félévi gyakorlattal a háta mögött - megbízták a vasasi üzem vezetésével. Maga is úgy nyilatkozott, hogy ez bizony „nem volt könnyű feladat”, olyan környezetben, ahol az idősebb, tapasztaltabb vezetők morgolódását naponta visszahallhatta, hisz alapvetően ismerős környezetben volt. Az ismert türelemmel és szakmai tudásával hamarosan legyűrhette ezeket a kételkedőket. 

Rövidesen viszont olyan nehézségek közé kerültek, hogy egyre több szenet követeltek tőlük a széncsaták idején és az adottságok pedig egyre kedvezőtlenebbekké váltak. Hiány volt mindabban, ami a bányászkodáshoz nagyon kell, anyagokban és energiákban. A vasasi bányában a termelés gondjai mellett foglalkozni kezdett azzal, hogyan lehetne az egyre gyakrabban előforduló szén és gázkitörés kockázatait csökkenteni. Az üzem mélyülésével ugyanis a gázkitörések megszaporodtak. A gázkitörések erőművi hatása, intenzitásának csökkentése érdekében hosszú fúrólyukakban robbantásokat végeztetett. 

1951-ben áthelyezték a pécsbányatelepi üzembe, vagyis Széchenyi István aknára. Dr. Tamásy István későbbi vasasi főmérnök írta: „Radó Aladár üzemvezető bányamérnöktől a mérnöki gondolkodást, az okok keresését, a távlati szemléletet…” tanultam fiatal bányamérnökként Vasason. 

Erre az időszakra esik, hogy a hosszúhetényi terület feltárását vették számításba, mivel Vasas akkor ismert szénvagyona kimerülni látszott. Szintén Dr. Tamásy István mondta egy interjú során (Oral History) - , hogy a korábbi hosszúhetényi területre vonatkozó, rossznak vélt adatszolgáltatások és döntések miatt sokat zaklatták őt és még három személyt. A három zaklatott személy között volt Radó Aladár az aknák tervezője. A korán kezdett és meggondolatlan beruházás mellett azzal vádolták őket, hogy az ikeraknákat szándékosan rossz helyre tervezték és mélyítették le. A zaklatás a tényalapon nyugodott bányász szolidaritás miatt nem fejlődött bírósági üggyé.

A Pécsi Szénbányászati Tröszt érzékelve a biztonsági helyzet javításának szükségességét létrehozta a vállalat Kutatási Osztályát, amelynek kialakításával és megszervezésével 1952-ben Radó Aladárt bízták meg. Ennek a munkának a keretében foglalkozott azzal, hogy a széntelepek és kísérő kőzeteik metántartalmát csökkentsék, hogy a termelés során kevesebb gáz szabaduljon fel, és kevesebb gáz veszélyeztesse az ott dolgozókat. A megoldás módját az előzetes gázlecsapolásban találta meg. A Mecsekben először Vasason vezették be a gázlecsapolást, ami közismerten a metán egy részének csővezetéken való leszívását jelenti.

Kapcsolatait ápolta, mind a külföldi rokon tudományos körökkel, mind pedig a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karával. 1975-ben „ A széntelepek előzetes lecsapolása” tárgykörében, Miskolcon egyetemi doktorátust szerzett. Az egyike volt azoknak, akik a bányaművelés témakörben e szakmai címet kiérdemelték. Doktori értekezésében összefoglalta eddigi elméleti és gyakorlati munkáját. Meghatározta a gázlecsapolásnak a műveléssel kapcsolatos szabályait. A lecsapoló fúrólyuk célszerű elhelyezését és számát. Műszereket és megoldásokat fejlesztett ki a biztonságos gázkezelés, a mennyiségi és minőségi mérések érdekében.

A tudományos és felelősségteljes munka mellett 30 éven keresztül töltötte be a 1892-ben alapított Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Mecseki Csoportjának választott titkári, ügyvezető elnöki (1953-1983) funkcióját, és 25 éven keresztül - az OMBKE bányászati szakmai lapjának a „BÁNYÁSZAT”-nak szerkesztőbizottsági tagságát.

1989. november 3-án, korán, 67 éves korában hunyt el. Halála nagy vesztesége volt a mecseki bányászatnak, hisz olyan szakembert veszített, aki nemcsak szakmájának volt kiemelkedő művelője, egyik úttörő- bányaművelő szakmai doktora, hanem a bányász közösségnek is sokat adó szervezője, koordinálója. Bányász szokás szerint a klopacska hangjai mellett kisérték a pécsi központi temetőben utolsó útjára.

/forrás: Dr. Bíró József - Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány/

Bányásztörténelem - egy újság lapja...

A Függetlenség c. lap 1934.október 18 -án képriportban számolt be az egyik végetérő pécsi sztrájkról...

Az első fotón "A tárnából visszatérő munkások újongva hallgatják a megegyezés öt pontját"

"A sztrájk egy adott szervezet (vállalat vagy intézmény) dolgozóinak az egyidejű, szervezett munkabeszüntetése. A sztrájk munkahelytől függetlenül is kiterjedhet egy adott foglalkozásra. A munkabeszüntetés célja a dolgozók követeléseinek kikényszerítése azáltal, hogy az állásidő anyagi és presztízsveszteségeket okoz a szervezetnek. A követelések vonatkozhatnak a munka díjazására, a munkaidőre vagy a munkakörülményekre.
Magyarországon először a besztercebányai ötvösmunkások sztrájkoltak 1525-ben, őket a kolozsvári ötvöscéh legényei követték 1573-ban és 1576-ban."

A bányászatban számtalan sztrájk történt, olykor a körülmények -olykor a bérek - olykor a túlélés miatt. A legutolsó mecseki bányászsztrájk Vasasbányán történt. 1994. március 7-én földalatti demonstrációt kezdtek egy bizonyos Antracit Kft. - be lépett dolgozók a bányaüzem sorsának újbóli áttekintése érdekében. Természetesen eredménytelenül.
A kocka addigra nagyon is el volt vetve...

Bányásztörténelem - egy képeslapról...

Stílusosan - ezzel a régi képeslappal kezdem - folytatom a múlt év végén elkezdett bánya -ill. bányásztörténelemhez fűződő gondolataimat.

A tegnap kapott relikviák mind ehhez kapcsolódnak. Bányászsztrájk és Munkarend, Szolgálati szabályzat és Feudalizmus kori történelmi füzet, és néhány újság. A néhány újság főként Vasasbánya utolsó napjairól szól, portrék - mondatok - ígéretek - nevek. Azóta is tisztességtelen homály fedi, csak a megélők tudják, hogy is volt az akkor 1993. októberében és azon kevesek akiknek ezt elmondták ők, sokan.... Valami ilyesmiket gondoltam itt boncolgatni a továbbiakban és persze néhány jelenképet rólunk, Vasasiakról.

A folytatásról...

Ma délután a szomszéd "Nénikétől" kaptam pár régi dolgot. Nénike 80 éves és mostanság az emlékei között utazik, szortíroz és szanál....

A pár régi dolog: újságcikkek a '30-as és '80-as évek vasasi dolgairól. A DGT pár 1910 és 20-as évekbeli kiadványa, pár régi képeslap a falunkról, és még egy pár kuriózumnak tűnő dolog. A továbbiakban úgy gondoltam, hogy mielőtt továbbadom (mert tovább szeretném adni a pécsi Bányásztörténeti kuratóriumnak) learchiválom magamnak, és itt a hely(i)történeteimben közreadom, hogy az a pár ember aki esetleg olvas, okosodjon (velem együtt) belőle. Tehát hamarosan...

Bányásztörténelem - A vasasi szénbányászat utolsó évtizede...

... nekem megélt, és valós múlt. Ebben az utolsó évtizedben, 1982 - 1993 - ig dolgoztam Vasasbányán. Itt tanultam meg a szakmát és a bányászat iránti tiszteletet. A "Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek" -ben ez található erről az utolsó évtizedről:


"Az 1982-es év a mecseki kőszénmedence legellentmondásosabb éve volt. A 200 éves múlttal rendelkező, de a visszafejlődés határán vergődő vállalat a nagy fejlesztési - (*LIÁSZ)- program 1982. évi indulásával nagy ívű fellendülést, műszaki megújulást remélt, bár az ország politikai-gazdasági körülményei jogos kétségeket támasztottak a program megvalósíthatóságára vonatkozóan.
Az 1970-es évek második felében a kohókoksz importjában jelentkező beszerzési gondok, és a külföldi kohókoksz árának emelkedő irányzata miatt a kohászat igényeinek kielégítésére a Dunai Vasmű kezdeményezte a III. számú kokszolóblokk megépítését 1 millió t/év kapacitással. Mivel a kokszolható szén behozatalában hasonló beszerzési problémák adódtak, a hazai források kihasználását célzó és a KGST állásfoglalásával összhangban lévő gazdaságpolitikai döntés azt is előírta, hogy 1990-re a hazai kokszolható szénkoncentrátum-termelést 900 kt/ év szintre kell emelni. Ezt a döntést a Mecsekben rendelkezésre álló, hazai viszonylatban igenjelentős, de nemzetközileg is számottevő, a részletes kutatásokkal tovább növelhető (Máza-Dél), jó kokszolhatósági tulajdonságokkal rendelkező kőszénvagyon támasztotta alá. Ekkor még zömében rendelkezésre állt az a kétszáz év alatt kifejlődött termelési kultúra és termelőkapacitás, amely megfelelő időben és módon végrehajtott korszerűsítéssel lehetővé tehette volna a medence romló termelési feltételeinek megállítását, a visszafejlődés megfordítást és ezáltal a kitűzött távlati célok elérését. Az elfogadott program négy, az eredményességet egyenértékűen szolgáló célt tűzött maga elé, annak tudatában, hogy a célok bármelyikének elhagyása a program célkitűzéseinek elérését meghiúsítja.
Ezek a célok az alábbiak voltak:
1. a termelőkapacitások korszerűsítése és fejlesztése.
2. a szénelőkészítési technológia korszerűsítése és átalakítása.
3. az alkalmazott bányászati technológiák korszerűsítése, ezzel a létszámcsökkenés megállítása, illetve ellensúlyozása.
4. a fejlesztési programhoz kapcsolódó, a munkaerő megtartását biztosító lakásépítési program lebonyolítása.
A terv három perspektivikus bányára: Pécs, Vasas és Zobák bányaüzemekre alapozott.

A terv szerint:
Vasas bányaüzemben a nyugati aknát 8 m átmérőre kell átbővíteni és 135 m továbbmélyítés után korszerű szállítóberendezéssel kell ellátni!. A keleti akna 185 méteres továbbmélyítése után nagy teljesítményű, korszerű szellőztetőgépet kap. Termelésbe kell kapcsolni VI/a. szintet. A bánya termelési előirányzata 1993-ra 650 kt, 2000-re 1085 kt - 2,7 t/műszak teljesítménnyel (1982-ben ez 1,915 t/m volt)

A nagy horderejű program kivitelezése kétéves csúszással 1982-ben indult meg. Az ütemezés és az évenkénti pénzügyi keret menet közbeni változása már eleve kizárta az eredeti célkitűzések időben történő megvalósítását.
A hatalmas erőfeszítések árán megvalósult jelentős műszaki korszerűsítéssel sem lehetett elérni a szükséges fordulatot a mecseki termelési technológiákban.
A program célkitűzései közül a leglátványosabban és legdrámaibban a munkaerő- megtartás hiúsult meg. A termelő üzemekben a létszám, s ezen belül a földalatti létszám fogyása felgyorsult, különösen veszélyes mértékben csökkent a vájár szakmunkások száma.
A létszám biztosítására tett intézkedések csekély eredménnyel jártak. Ezért a munkaidő-csökkentés, amely eredetileg a szabadidő, a regenerálódási lehetőség meghosszabbítását szolgálta volna, a program indulási szakaszában szükségessé vált szabadnapi pótműszakos termelésekkel csak látszateredményt hozott. A létszámhiány miatt a vállalat 1984-től külföldi, elsősorban lengyel munkaerő foglalkoztatására kényszerült, főként a kritikus vájárhiány csökkentése érdekében.
A csökkenő létszám minden üzemben kapacitás-kihasználatlanságot idézett elő. A földalatti művelésű termelés így megállíthatatlanul csökkent. A vállalat gazdaságossági mutatói szintén romló irányzatot mutattak. 1983-ig lehetett fenntartani a nyereséges gazdálkodást. Az önköltség nagyarányú növekedését jelentős mértekben a vállalattól független, külső tényezők okozták. A nagyarányú költségemelkedés hatásait a szénbányászat nem ellensúlyozhatta a szénarák emelésével.
A teljes csődhöz 1989-tól a szénpiac hazai felbomlása vezetett. A három fő fogyasztónál jelentkező piacvesztés végleg megrendítette a vállalatot. 1988- ban leállították a fejlesztési programot, félbeszakadt a munka, üzemen kívül helyezett létesítményeket hagyva maga után.

Pécs-Bányaüzemben (*István - akna) a visszafejlesztés elkerülhetetlenné vált. Az üzem az alacsony termelési szinten ráfizetéses volt, ezért azt 1990. január 1-el összevonták Vasas Bányaüzemmel, Pécsi Bányaüzem néven. Pécs- Bányaüzem létszáma átkerült Vasasra.
(** Csak megjegyzem, hogy nem a teljes létszáma jött át Vasasra - vezetősége viszont nagyrészt...)
Vasas Bányaüzem a IV. és a termelésbe kapcsolt V/a. szinten művelt. Megkísérelték ismételten a másodlagos művelésű területetek kibővítését, de kevés sikerrel. Eredményes volt viszont a fekübb telepek művelési arányának növelése (**hogy miért, arra az akkoriban ott dolgozó kollektíva nagyon jól emlékszik)
Az üzem 1982-ben 405 kt-at termelt, és kisebb ingadozással 350 kt/év átlagtermelést biztosított 1991-ig. Földalatti létszáma 1982-ben 1054 volt, ez a létszám 1984-ig csökkent, majd 1985-től lengyel dolgozókkal egészítettek ki. 1988-ban már 200 külföldi munkaerővel dolgozott, 1991-ben pedig a Pécsbányaüzemi létszámmal és további lengyel (*és ukrán) dolgozókkal 1344 főre sikerült a létszámot felerősíteni.

Bányásztörténelem - A szénbányászat leépülésének kezdetei...

Az 1960 -as évek végén a mecseki szénmedencében a leépülés a beszűkülés, a visszaesés jelei kezdtek mutatkozni.
Az energiahordozó források váltása a hatvanas évek közepére a nyugati országokhoz képest fáziseltolódással - hazánkban is elindult. A szénhidrogének (a kőolaj és földgáz) részesedése az energiafelhasználásban erőteljesen növekedő irányzatot mutatott, s a szén versenyhelyzetbe került a viszonylag olcsóbb szénhidrogénekkel szemben. Ez a verseny az 1960-as évek végén és a hetvenes évek elején bányabezárásokhoz és a bányamunkások egy részének más medencékbe történő áttelepítéséhez vezetett. Megrendült tehát a szénbányászat szilárd helyzete, kedvezőtlen megítélés kezdett kialakulni róla a külső gazdasági környezetben, és elkedvetlenedés a bányavállalatokon belül.
Bár a bányabezárások közvetlenül nem érintették a mecseki szénmedencét, de közvetett hatásai a munkaerő-elvándorlás erősödésében, az új munkaerő megszerzésének nehézségeiben itt is jelentkeztek. Súlyos gond volt, hogy mérsékelt ütemben elkezdődött a termelő (produktív) létszám eltávozása is (főleg a fiataloké), és ezzel a vájárlétszám átlagéletkorának a növekedése. A beruházások visszafogása a hatvanas évek közepétől egyrészt a meredek település miatt szükségessé vált új szintbekapcsolások (aknák továbbmélyítése, főfeltárás) elhúzódásához
vezetett, másrészt a létszámcsökkenést ellensúlyozni képes munkahely gépesítést lassította, akadályozta.
A gázkitörésveszély és a tűzveszély elhárítása érdekében bevezetett új művelési előírások és szabályzati szigorítások többlet műszak- és időráfordítást, valamint magasabb költséget jelentettek, ugyanakkor a munkahelyi koncentrációban elért színvonal megtartása érdekében a villamos berendezések, a gépek, a hírközlő- és mérőrendszerek jelentős színvonalbeli fejlesztését is meg kellett oldani, ami nagy anyagi és munkaerő-ráfordítást követelt meg.
Mindezek hatására ismét megindult a művelés egyensúlyának felbomlása, pedig e kényes egyensúly betartását a bányaveszélyek leküzdése érdekében szükséges védőtelepes művelés és az előzetes gázlecsapolás fokozottan megkívánta volna. A felsorolt körülmények kedvezőtlen hatással voltak a produktív teljesítményekre s ezzel a termelés alakulására. A föld alatti művelésű bányák termelésének visszafejlődése egyes üzemekben fokozatosan a kapacitások kihasználatlanságát, az összüzemi teljesítmény és a gazdasági mutatók romlását idézte elő.
A földalatti művelés visszaesésének ellensúlyozására nagy erőfeszítéseket tettek a külfejtéses széntermelés fokozására. Ez vezetett el az önálló Külfejtési üzem megszervezéséhez Széchenyi-aknai telephellyel.
Az 1973. évi olajárrobbanást világviszonylatban általános energiaválság követte, amely - a megszokott késleltetéssel - a magyar gazdaságba is begyűrűzött.
A szénhidrogének árának felugrása következtében a szénpiaci kereslet - különösen a kokszolható és a lakossági felhasználású szenek iránt - megnövekedett, s a szén, mint energiahordozó, ismét az érdeklődés előterébe került. Legjelentősebb mértékben a koksz, és a kokszolásra alkalmas szén világpiaci szökött fel, s így a hazai kokszolásra alkalmas mecseki kőszén is felértékelődött. Medencénkben az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy amíg az igényoldal ismét kedvezően alakult, addig az előbb vázolt okok miatt a termelés visszafejlődési tünetei felerősödtek.
A kokszolható szén és a koksz behozatali lehetőségeinek beszűkülése miatt több fejlesztési elképzelés készült, amelyekben az addigi 480 kt/év-vel a 670 kt/év, 820 kt/év, és 900 kt/év mennyiségekkel meghatározott hazai koksz szénkoncentrátum igény kielégítésének a feltételeit vizsgálták. A programot 1981-ben hagyták jóvá állami nagyberuházás formájában 1982. január 1-i kezdéssel. A medence földalatti művelésű termelése 1981-re 2651 kt-ra esett vissza.
Figyelembe véve a szénelőkészítő-művek korszerűsítési lehetőségeit, a 900 kt/év kokszszén-koncentrátum 3400 kt/év földalatti művelésből származó széntermeléssel lett volna biztosítható. A kokszolható szén iránti kereslet fellendülése a beruházási tevékenységet 1974-től kedvező irányba lendítette ugyan, de ennek eredménye csak kis mértékben járulhatott hozzá a tárgyalt időszakban a vállalati gazdálkodás javításához, a termelés csökkenése nem állt meg.
A hosszúhetényi bányatelepítés elmaradásával a felsőbb szintek művelésére visszakényszerült vasasi bányaüzemben a IV. szint termelésbe kapcsolása, és a keleti akna kisebb rekonstrukciója készült el, és folyamatba tették az V/a szint bekapcsolásának munkáit. A másodlagos művelésre tervezett szinteken, a bányamező északi szárnyának fokozatos kiterjesztésévei, a Béta bányai módosított határ felé eddig még nem művelt szűz területeket vontak be a termelésbe, ezzel
a másodlagos művelés aránya fokozatosan lecsökkent. Mivel Vasas bányaüzem gázkitörés-veszélyes minősítésű, a mélyebb szinteken az előírt, fokozott biztonsági szabályok alkalmazásának teljesítményt visszafogó hatása is jelentkezett. A vasasi külfejtés 1975-től az újonnan létesült Külfejtési üzem kezelésébe ment át. Vasas föld alatti művelésű termelése 1972-ben 393 kt volt, és 1981-ben 415 kt-át produkált (106 %). Földalatti fizikai létszáma az 1972. évi 781-ről 1981-ben mindössze 755-re csökkent, ez 6%-os veszteség, tehát Vasas őrizte meg leginkább a létszámát.

/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./

Bányásztörténelem - Szent Borbála napjára...

"Szent Borbála, védj meg minket, Nagyon szépen kérünk. Lenn a földben, ott a mélyben, Légy Te a reményünk!
Minden reggel alászállunk, De hogy visszatérjünk, Segíts minket Szent Borbála, Szent szívedre kérünk.
Óvjad, védd a bányászokat, Oly sötét a tárna, Hogy a mélyből feljöhessünk, Segíts, Szent Borbála!"

Európa csaknem minden országában évszázadok óta megünneplik december 4-én a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának napját. Elterjedése és fennmaradása annak köszönhető, hogy a természettel vívott harc egész Európában közös bányászhagyományokat és szokásokat alakított ki. Már a középkorban, az antik és a pogány hagyományok újszerű folytatásaként minden mesterségnek és foglalkozásnak égi patrónust, védelmezőt kerestek. Szent Borbálához szívesen folyamodtak a középkori bányászok, akitől a hirtelen halállal és a súlyos sebesüléssel szemben reméltek védelmet. A Borbála-kultusz az erre utaló első írásos emlékek szerint 1350 körül Németalföldről, Kuttenbergből eredt és terjedt el Európa-szerte. Magyarországon először Selmecbányán találkozunk a Borbála-tisztelettel, és innen terjed el a Felvidéken, elsősorban a bányavárosokban, majd a XIV. és XV. században az ország egész területén általánossá vált. Magyarországon a Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt. A Borbála-ünnepségek felújítását a Miskolci Egyetemen, a hagyományápolás égisze alatt a bányamérnök-hallgatók az 1980-as években kezdeményezték, majd ezt támogatva az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület az országban újra bevezette.

/fotó: vasasi templom Borbála oltára - 1986.szeptember 20./

Bányásztörténelem - Azok a '60-as évek...

A koncentrációs törekvések korszaka

Az 1960-as évek elejétől az állami gazdaságpolitikában új célok jelentek meg.
A termelés mennyiségi növelését a létrehozott kapacitások jobb kihasználásával, a termelékenység növelésével és műszaki fejlesztéssel kívánták elérni, egyidejűleg csökkentve a beruházásokat és megkívánva a gazdaságosabb üzemeltetést.
Az új gazdaságpolitikai irányváltás nem érte váratlanul a két mecseki szén- trösztöt. A beruházási korlátozások (finanszírozási gondok) már évek óta éreztették hátrányos hatásukat. A munkaerő megszerzése és megtartása állandóan emelkedő, súlyos költségterheket jelentett. Ugyanakkor viszont kedvezően alakult a folyamatos kutatások eredményeképpen a területek földtani megismerése, tisztázódott az egyes bányamezők természetes vagy mesterséges lehatárolása, egymáshoz kapcsolhatósága, a szénvagyon bővíthetősége (esetleg kimerülése).
Így az egyes bányamezők összevonásával nagy kapacitású bányák kialakításának - vagy rekonstrukcióval a kapacitásnövelésnek, élet-tartamnövelésnek tervezésére nyílt lehetőség.
Ezen időszakban nagymértékben javult a korszerűbb, nagyobb teljesítményű bányagépek, a biztonságot javító mérőműszerek, a sújtólégbiztos villamos berendezések és a nagy kapacitású szellőztetők beszerezhetősége (esetenként már a nyugati piacokról is), ami megteremtette a bányaművelés korszerűsítésének, a technológiai fejlesztésnek a feltételeit. Ezen kívül a nagyméretű létszám- fluktuáció ellenére is kialakulóban volt a hosszabb bányászati gyakorlattal
rendelkező, fegyelmezett munkásgárda, amely képes volt az új, képzetlen munkaerőt betanítani és a munkafegyelemre (amely a közismerten veszélyes liász-bányászatban létkérdés) rászoktatni.
Az évtizedet tehát az üzemi és munkahelyi koncentráció megvalósítására irányuló törekvések jellemzik. Ennek érdekében történt a szénmedence szervezetének is, amikor a két (pécsi és komlói) tröszti szervezetet 1963. július 1-jével összevonták, létrehozva a Mecseki Szénbányászati Trösztöt. Az egész liász szénmedence egységes szemléletű irányításával az eredményes bányaművelés kedvezőbb feltételei alakulhattak ki, s talán nem véletlen, hogy ez
a tízéves időszak a Mecsek nagy múltú szénbányászatának történelmében a legkiemelkedőbb eredményeket hozta.

A vasasi szénszállítás átállítása Hosszúheténybe már az időszak elején megtörtént, a Rücker-akna és a vasasi Petőfi-aknák közötti függőkötélpályát felszámolták. Sajnos a Hosszúhetény-vasasi bányakoncentráció terve a beruházások visszafogása, a finanszírozási gondok miatt kilátástalanná vált, a hosszúhetényi aknák mélyítése leállt, csak állagfenntartást végeztek. Vasas bányaüzem így kényszerhelyzetbe került, mivel a mélyszinti művelést a szénvagyon-csökkenés, illetve a mélység növekedésévei csökkenő kiszállítási kapacitás miatt mérsékelni kellett. Ezért megkezdték a felsőbb szintek másodlagos művelésének az előkészítését. Az 1. szinti északi mezőben a termelés már 1962-ben megindult, a II. szint pedig 1966-tól termelt. A VIII. mélyszinten a déli mező lefejtését 1968- ban, az északit egy évvel később fejezték be, s 1969 végétől az akna teljes termelése a másodlagos művelésű területekről került ki. A műveletek során tisztázódott viszont az, hogy az északi mező a felső szinteken a Béta-aknai terület felé bővíthető, és itt műveléssel még egyáltalán nem érintett szénvagyon kapcsolható a vasasi területhez. A másodlagos művelés ezzel fokozatosan elsődleges műveléssé alakult át, és csak kis mértékben folyt a termelés a már fejtett területen. A csapásban észak felé terjeszkedő mező szellőztetését azonban a centrálisan telepített vasasi légaknáról nem lehetett kielégítően biztosítani, s ezért az un. Kövestetőn új lejtős légaknát hajtottak, amellyel a mező diagonális szellőztetésére tértek át.
1962-ben indították meg - a tárolóművelések felszámolása után - a Vasas északi külfejtést, amely 1969-ig termelt, s pótlására 1968 végén kezdődött az új déli külfejtés.
A két tröszt összevonása után a drasztikusan lecsökkent beruházási keretek miatt - mivel Zobák bánya építése már előrehaladott készültségi fokon állt - a rendelkezésre álló pénzkeretek zömét a zobáki beruházások befejezésére koncentrálták, s így Vasas bányaüzemben csak kisebb rekonstrukció folyt a külszínen és a IV. szinti aknarakodókon. Az üzem termelése a gondok ellenére emelkedett, a legmagasabb termelést 1969-ben érte el 597 kt-val.

/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./

Bányásztörténelem - Az állami szénbányászat ideje...

A TULAJDONVISZONYOK MEGVÁLTOZÁSA ÉS AZ EXTENZÍV FEJLŐDÉSI SZAKASZ

A pécsvidéki bányákat már 1938-tól bonyolult tulajdonlási és vezetési szerkezet jellemezte. Ausztria bekebelezése után a társaságot a Gőring Művek tulajdonaként elvileg Berlinből irányították, de a pécsi igazgatóság továbbra is a bécsi központnak volt alárendelve. A háború befejeztével tehát a DGT csak árnyéktulajdonos maradt, irányítását nem tudta érvényesíteni. A szovjet katonai irányítás ugyanakkor még nem gyakorolta a tulajdonosi jogokat, a magyar közigazgatás pedig, amely régi szervein keresztül próbálkozott a gazdasági élet újraindításával, még az állami tulajdonú bányák működését sem tudta befolyásolni.

A szovjet csapatok 1944. november 29-i megjelenésével a DGT bécsi központja elvesztette kapcsolatát a tulajdonát képező pécsi szénbányákka1. A bányák - mint hadiüzemek - a katonai parancsnokság irányítása alá kerültek. A munka elindítása, az üzemek felélesztése, a műszaki irányítás a társaság pécsi igazgatóságán és a kerületekben maradt vezetők feladata lett, de megjelentek a spontán szerveződő helyi politikai erőket képviselő személyek és a kialakulóban lévő új politikai- társadalmi szervezetek hatalmi törekvései is. A II. világháború végével a német megszállásból újraéledő Ausztria is rendezni kívánta gazdasági ügyeit, a DGT ennek során osztrák tulajdonjogú céggé alakult vissza. Ez azonban csak átmeneti állapotot jelentett, mivel a győztes nagyhatalmak között a potsdami értekezleten létrejött megállapodás alapján a Szovjetunió által megszállt területeken lévő német javak, így a társaság tulajdonát képező Pécs-vidéki kőszénbányák üzemei, bányajogai is - a szovjet állam tulajdonába mentek át.

1946. május 15-én fogadta el az Országgyűlés a bányák államosításáról szóló törvényt, amelyet 1946. június 26-án hirdettek ki. Ez nem vonatkozott a győztes hatalmak tulajdonaira. Így a DGT tulajdonában volt területeket a Jóvátételi Hivatal rendelkezése alapján bekebelezték a Szovjetunió javára.

Az 1945 után rohamosan emelkedő szénigények kielégítése, a háború alatti rablógazdálkodás miatt legyengült pécsi bányászatot erősen megterhelte. 1945- 52 között kapacitáspótló beruházásokra alig-alig került sor, kapacitásfejlesztési beruházás pedig már közel 25 éve, a Jicinsky-terv befejezése óta egyáltalán nem volt. Így a kiépített kapacitás fölötti termelési szint huzamos erőltetése szükségmegoldásokat követelt.
A pécsi terület kapacitásfejlesztő beruházásai az ország többi, elsősorban a komlói bányájához képest jelentős késéssel indultak meg. Csak ritkán és rövid időre sikerült a kapacitás-keresztmetszetek olyan összhangját megteremteni, amely optimális kapacitáskihasználást
biztosítva az igényoldalt is a legkedvezőbben kielégítette.

Az erőműi és vasműi szénigényeken kívül bővült az egyéb ipari, mezőgazdasági, lakossági és vasúti fogyasztói kör is. A Mecsek mindhárom részterületén szükség volt tehát a termelés növelésére vagy legalább a szinten tartásra. Az emelkedő termelési tervek teljesítése érdekében gyors intézkedéseket tettek.

A vasasi bányák beruházási programja eltért a másik két kerületétől. Ennek okai:
- A Petőfi-aknák már a **Jicinsky-koncentráció megvalósításakor is üzemelő létesítmények voltak, s ezek elöregedtek;
- Az aknák elérték mélységi határukat, a műveletek gyors ütemben haladtak lefelé, a szénvagyon kimerülőben volt, a mélyszinti műveletek már a hosszúhetényi területet érintették ; - A DGT idejében kialakult elképzelések a bányaművelés bővítési lehetőségeit a mélyebben fekvő telepek műrevonására a keleti, északkeleti terjeszkedésben látták, s ezt a háború utáni földtani kutatások igazolták a Hosszúhetény kelet, Pécsvárad reménybeli területen . Ezért megalapozott elképzelés volt a Vasas -hosszúhetényi koncentráció kialakítása, amely a vasasi kieső kapacitás pótlását és - szénigény esetén - a kapacitás bővítését is biztosíthatta, tehermentesítve ezzel a pécsi medencerész több évtized óta erősen igénybe vett nyugati szárnyát.
Végülis a vasasi kerület beruházásai e koncepció köré csoportosultak a következőkkel:
- A Petőfi szállítóakna továbbmélyítése vakaknával a 10. szintre. A hosszúhetényi iker aknapár lemélyítése, melyet 1953 végén kezdtek meg. Az 1000 m mélységűre tervezett aknák közül a légakna 525 m-ig, a szállító-akna 476 m-ig mélyült le 1958 közepéig;
- a vasasi szén Újhegyre történő eljuttatásához új szállítási útvonal kialakítása.
Ezen belül új 1,6 km-es függőkötélpálya építése a hosszúhetényi aknáknál kialakított silórendszer és a volt Petőfi-aknai kötélpálya-feladóállomás között, normál nyomtávú szárnyvasút építése Hosszúhetény-Hird között a Pécs -bátaszéki MÁV vasútvonalhoz csatlakozva) leágazásos csatlakozással az újhegyi mosóhoz, átrakó fatelep kialakítása Újhegyen. A létesítmény elkészülte óta a vasasi szenet Hosszúhetényből MÁV-szerelvények szállították a mosóba;
- a kisebb fürdőrekonstrukció, kazánházbővítés, illetve -átalakítás Vasason;
- metángáz - lecsapoló kiépítése az üzemszerű bányabeli metán-lecsapolás megindítása érdekében.

/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./

**Jaroslav Jičínský(1870 - 1959), a korszerű pécsi szénbányászat megteremtője. Az Ostravából származó bányamérnök a Dunagőzhajózási Társaság megbízásából 1912-ben készítette el a pécsi bányák fejlesztési tervét. Ennek elfogadása után, 1913-1930 között vezetője volt a koncentrációs és korszerűsítési munkálatoknak. A kor színvonalán álló, teljes infrastruktúrával együtt elkészült létesítmények az 1990-es évek elején történt bányabezárásokig rendeltetésszerűen működtek.

Bányásztörténelem - A DGT évszázada...

Az Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaságot (DGT) 1830-ban osztrák bankárok, nagykereskedők, tőkés vállalkozók, ügyvédek, valamint osztrák és magyar főurak, köztük
gr. Széchenyi István alapították. A társaság száz éven át kiemelkedő szerepet játszott hazánk gazdaságában, ezen belül a pécsi szénbányászatban. A DGT a Dunán, Dráván, Száván, Tiszán, Bodrogon, Maroson, Temesen, valamint a Ferenc-József és a Béga csatornákon közlekedő hajói szénnel történő ellátása érdekében elhatározta saját szénbányászatának létrehozását.
1853-ban üzembe helyezte első bányáját, a pécsi András-aknát, 1857-ben a mohácsi szénkikötőhöz vezető normál nyomtávú vasutat, és ezzel elkezdődött a DGT térhódítása és 100 éves története a pécsi szénmedencében.

A társaság rövid idő alatt a pécsvidéki bányatelkek nagy részét vagy megvette, vagy ahol erre nem volt lehetőség, hosszú távú bérleti szerződéssel vette használatba. Vasas a DGT legnagyobb kiterjedésű bányabirtoka volt. Fő szállító aknája a korszerűsített Thommen I. -akna, fő szellőztető aknája pedig a később mélyítettThommen II-akna. Az aknából kiszállított szén a külszínen a vasasi és a Rücker aknai bányaudvarokat összekötő, 3 km hosszú sodronykötélpálya feladóbunkerébe került, majd a Rücker-aknától a Szabolcs-tárón át villamosított mozdonyvontatással a Ferenc József aknai bunkerrendszerbe és innen a normál nyomtávú villamosított iparvasúton keresztül az újhegyi szénmosóba. Az aknákhoz kapcsolódó aknaház magában foglalta az irodákat, a felolvasót, a lámpakamrát, a tiszti-altiszti-legénységi fürdőket, a mentőállomást. Rendelkezett anyagraktárral és műhelyekkel. A kompresszorgépházban a kompresszorok, a villamoskapcsolók és a transzformátorok helyezkedtek el. Az üzemudvarhoz tartozott a fatér a fafeldolgozó gépekkel, a palahányó a hányókezelő berendezésekkel (felvonó, buktatók), és az iszapoláshoz szükséges létesítmények. A bánya vízellátását a duzzasztóművel ellátott víztározó, szivattyútelep és vízvezetékrendszer, a melegvíz ellátást és a fűtést saját kazántelep biztosította.
A külszíni és bányabeli csilleszállításhoz alkalmazott lovak elhelyezésére istállók és gazdasági épületek álltak rendelkezésre.
Az üzem kezelésében volt a bányabirtokon épített vasasi lakótelep, a Thommen- és Liget-telep iskoláival, közművekkel. A DGT a Thommen szállító aknát 1869-ben avatta fel, amikor az már 193 m mély volt. Telepítésére, mélyítésének megkezdésére nincs pontos adatunk, annyi azonban bizonyos, hogy 1868-ban már 100 fő munkást foglalkoztatott itt. Az akna keretácsolattal volt biztosítva. Egy járó-, egy mű- és két szállítóosztálya volt. A kasokban 2 db egymás mellé tolt csillét szállítottak.
A szállítógép ikerdugattyús, tandem elrendezésű, bobinás 100 LE-s gőzgép volt.
Az akna évi szénszállítási kapacitása 1872-ben 143 ezer tonna, az 1912. évi rekonstrukció végrehajtása után évi 250 ezer tonna.

A DGT fennállása alatt az aknaüzem termelése sohasem érte el az aknaszállítási kapacitást, mindig jóval alatta maradt. A második világháború után is hosszabb időre volt szükség ahhoz, hogy a tényleges széntermelés 250 ezer tonna fölé emelkedjen. (Ez először 1952-ben következett be.) 1912-ben az ácsolt szállítóaknát átbővítették, vasbetonnal és betonidomkővel biztosították az 5,6 m átmérőjű körszelvényben. 1926-ig egy új, 5 m átmérőjű légaknát is mélyítettek a szállítóakna közelében és a korábbi 3,16 m átmérőjű légaknát felhagyták. Az 1500 m3/p teljesítményű szellőztetőt 6000 m3/p teljesítményűrecserélték ki.
Az akna 1892-93-ban Rücker-aknáig drótkötélpályát kapott és ezzel a termelt szén közvetlen elszállításának problémája is megoldódott. A szállítás a kötélpálya megépítéséig rendkívül hátrányos volt a vasasi akna és a szabolcsi üzemig kiépített vasútvonal között. A kötélpálya 3 km hosszban készült, a függesztett szállítóedényeket a Rücker-aknánál felállított 20 LE-s gőzgép szállította vonókötél segítségéve!. A szállítási teljesítmény 25 tonna/óra volt. (A villamosítás
után a kötélpálya teljesítőképességét tovább növelték.)
A DGT minden területen koncentrációra törekedett. E törekvést jól szemlélteti, ha megvizsgáljuk, hogy egyes főbb időszakokban hány működő, üzemelő akna volt e területen. A pécsi területen 1877-ben 26 (ebből Vasason 6), 1910- ben 15 (ebből Vasason 5), 1935-ben 9 (ebből Vasason 2) akna volt üzemben. Szállító-, légaknák és egyéb rendeltetésű aknák.

/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./

Bányásztörténelem - A vasasi bányászat kezdete...

A vasasi bányászkodás "őskorától - újkoráig"...

A vasasi feketekőszén-bányászat az 1700-as évek második felében kezdődött.
A szénterület a pécsi medencerész keleti szélén helyezkedik el, a széntelepek fordított "S"alakot leíró csapásvonulatának É-D irányú szakaszán. Mivel a területen a szénrétegek meredek településben találhatók, ez igen kedvező lehetőséget biztosított a külszín - közeli külfejtéses és táró bányászatnak. Az 1760- as években már hat pécsváradi kovács használta a vasasi kőszenet, míg az évszázad végén a bécsi kamara is tájékoztatást kapott a pécskörnyéki szénelőfordulásról.
Az 1770-1780-as években a helyi kisiparosok, főleg a tűzzel dolgozó mesteremberek kezdték a szenet a felszíni kibúvásokon fejteni. A kőszénbányászat kezdetben igen alacsony színvonalon folyt, utak hiányában a szállítás rendkívül nehéz volt.

A mecseki szénmedence első üzletszerű kitermelést folytató, valódi kőszénbányájának - a pesti egyetem alapítványi uradalmainak a pécsváradi jószágkormányzósága alá tartozó vasasi birtokán - Decker Fülöp és Hasenhandel Simon pécsváradi polgárok által 1782-ben indított kőszénkitermelési és hasznosítási vállalkozását tekintjük. A hivatalos bérleti szerződés 1787-ben jött létre hat évre szólóan.
1793-ban Pritzmayer Ferenc serfőző mester árendába veszi a bányát, de már 1794-től uradalmi kezelésbe kerül, és Grabarits Lázár főintéző irányításával jelentős fejlődésnek indul. Grabarits mind a bánya műszaki irányításában, mind a szénpiac megszervezéseben jelentős szerepet játszott. ... A szénbányászat és a szénpiac megszervezéséhez fog .... érdeme, hogy a széntermelés a századforduló felé egyre szebb eredményeket mutat. Míg 1793- 1798 között évenként átlag 2000 pozsonyi mérő (egy pozsonyi mérő megközelítő pontossággal 1 métermázsa vasasi szén) szenet termeltek, addig ... 1805 - 1806-ban 37631-et ...
Az uradalom a Hasenhandeltől átvett szerződéseket újabbakkal gyarapította.
A budai patkolókovács céh 1500 pozsonyi mérő jó (gute authentische) vasasi kőszenet rendelt három évi leszállításra ... egészen a pesti partokig szállítva, 54 krajcárért ... Az uradalmi bányák 1799-1806 között összesen 60524 pozsonyi mérő szenet szállítottak Budára és Pestre ' .. A szén szállításáról különszerződéses kereskedő gondoskodott, aki a mohácsi szénlerakodóból Pestre és Budán kívül Bajára, Péterváradra, Eszékre, Monostorra és Apatinba is szállított hajóival.
A bányától a mohácsi Duna partig pedig az alapítványi (rendszerint versendi) uradalom jobbágyai fuvarozták a szenet robotban, ritkábban szabad fuvardíjjal.
... A növekvő szénszükségletet ... már nem elégíthette ki a néhány vasasi tárna termelése."

A növekvő szénigény kielégítése, a földesurak idegenkedése és a szakértő hozzáértés hiánya miatt a mecseki szénmedencében az 1800-as évek elejére kialakult tarthatatlan helyzet felszámolására az udvari kamara létrehozta a pécsi kincstári bányaigazgatóságot, amelynek élére Berks Pétert nevezték ki.
Berks tevékenységének jelentős része a kor egyetlen igazi bányaüzemének, a vasasinak korszerűsítésére, fejlesztésére irányult. 1819-ben a vasasi üzemben kipróbálták a Davy-féle biztonsági lámpát, 1821-ben pedig Berks ösztönzésére Hegedüs János bányagondnok megkísérelte a vasasi szén mesterséges kokszosítását. A jelentés szerint az eredmény kitűnő volt.

A falura ereszkedő lejtőn 1807-ben négy nagyobb és két kisebb táró települt 3480 öl vágathosszal....

Az 1829-1835 közötti időszakra az uradalom a bányákat ismét bérletbe adja. Az ismételt saját kezelésbe vétel utáni időszak (1835-1845) azonban jelentős visszaesést jelentett a vasasi bányászatban, 1845-re már csak egy bánya, Mihály-táró működött.
1858 -ban Thiess Henrich vállalkozó bérelt területet az alapítványi uradalomtól 10 évre. Jelentősebb beruházásokkal folytatta a táróbányászatot, és az 1860-as évek közepén aknamélyítésbe kezdett (Alfa és Béta aknák). Bérleményeit 1868-ban a DGT átvette, majd az alapítványi uradalomtól a bányatelket megvásárolta.

Az 1782-1868-as évek között - a ránk maradt feljegyzések és becsült adatok alapján 1 105017,5 pozsonyi mérő szenet termeltek...

/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000/

Bányásztörténelem - Wiesner Raymár

Az emlékparkhoz kapcsolódva egy kis ismertető. Ki is volt Wiesner?

A prágai születésű Wiesner Raymár (1843 - 1900) bányamérnök 1891-től volt a Duna Gőzhajózási Társaság pécsi szénbányáinak igazgatója. Nevéhez fűződött a bányaigazgatóság Pécsre költöztetése, a DGT helyi székházának felépíttetése a Mária utcában, valamint a bányák korszerűsítése, mely közel megduplázta és jövedelmezőbbé tette a termelést. Továbbá a társulati iskolákban a magyar nyelvű oktatás kezdeményezése, a pécsbányatelepi magyar dalárda alapítása, a Pécsi Magyar Királyi Szénbányász Iskola és az aknászképző Bányaiskola alapításának, Pécsre kerülésének támogatása is az ő érdeme volt. Különleges érmek készíttetésével is népszerűsítette a bányaműveket.
A pénz- és éremgyűjtő szenvedélyéről is közismert, kiváló numizmatikus hírében álló bányaigazgatóról ezt az emlékérmet felesége verette - Wiesner halála után.


© Központi Bányászati Múzeum, 2001-2008. Minden jog fenntartva.

Az érem előlapján Wiesner Raymár, a Duna Gőzhajózási Társaság vezérigazgatójának domborművű mellképe látható.
Az érem hátlapján a Wiesner akna (aknatorony gépházzal, erőmű) épületei látszanak. Az érem az 1900-as években Bécsben készült, készítője Anton Scharff.
Anyaga: ezüst; előállítás módja: vert érem. fotó: Klemencsics"