A pécsvidéki bányákat már 1938-tól bonyolult tulajdonlási és vezetési szerkezet jellemezte. Ausztria bekebelezése után a társaságot a Gőring Művek tulajdonaként elvileg Berlinből irányították, de a pécsi igazgatóság továbbra is a bécsi központnak volt alárendelve. A háború befejeztével tehát a DGT csak árnyéktulajdonos maradt, irányítását nem tudta érvényesíteni. A szovjet katonai irányítás ugyanakkor még nem gyakorolta a tulajdonosi jogokat, a magyar közigazgatás pedig, amely régi szervein keresztül próbálkozott a gazdasági élet újraindításával, még az állami tulajdonú bányák működését sem tudta befolyásolni.
A szovjet csapatok 1944. november 29-i megjelenésével a DGT bécsi központja elvesztette kapcsolatát a tulajdonát képező pécsi szénbányákka1. A bányák - mint hadiüzemek - a katonai parancsnokság irányítása alá kerültek. A munka elindítása, az üzemek felélesztése, a műszaki irányítás a társaság pécsi igazgatóságán és a kerületekben maradt vezetők feladata lett, de megjelentek a spontán szerveződő helyi politikai erőket képviselő személyek és a kialakulóban lévő új politikai- társadalmi szervezetek hatalmi törekvései is. A II. világháború végével a német megszállásból újraéledő Ausztria is rendezni kívánta gazdasági ügyeit, a DGT ennek során osztrák tulajdonjogú céggé alakult vissza. Ez azonban csak átmeneti állapotot jelentett, mivel a győztes nagyhatalmak között a potsdami értekezleten létrejött megállapodás alapján a Szovjetunió által megszállt területeken lévő német javak, így a társaság tulajdonát képező Pécs-vidéki kőszénbányák üzemei, bányajogai is - a szovjet állam tulajdonába mentek át.
1946. május 15-én fogadta el az Országgyűlés a bányák államosításáról szóló törvényt, amelyet 1946. június 26-án hirdettek ki. Ez nem vonatkozott a győztes hatalmak tulajdonaira. Így a DGT tulajdonában volt területeket a Jóvátételi Hivatal rendelkezése alapján bekebelezték a Szovjetunió javára.
Az 1945 után rohamosan emelkedő szénigények kielégítése, a háború alatti rablógazdálkodás miatt legyengült pécsi bányászatot erősen megterhelte. 1945- 52 között kapacitáspótló beruházásokra alig-alig került sor, kapacitásfejlesztési beruházás pedig már közel 25 éve, a Jicinsky-terv befejezése óta egyáltalán nem volt. Így a kiépített kapacitás fölötti termelési szint huzamos erőltetése szükségmegoldásokat követelt.
A pécsi terület kapacitásfejlesztő beruházásai az ország többi, elsősorban a komlói bányájához képest jelentős késéssel indultak meg. Csak ritkán és rövid időre sikerült a kapacitás-keresztmetszetek olyan összhangját megteremteni, amely optimális kapacitáskihasználást
biztosítva az igényoldalt is a legkedvezőbben kielégítette.
A pécsi terület kapacitásfejlesztő beruházásai az ország többi, elsősorban a komlói bányájához képest jelentős késéssel indultak meg. Csak ritkán és rövid időre sikerült a kapacitás-keresztmetszetek olyan összhangját megteremteni, amely optimális kapacitáskihasználást
biztosítva az igényoldalt is a legkedvezőbben kielégítette.
Az erőműi és vasműi szénigényeken kívül bővült az egyéb ipari, mezőgazdasági, lakossági és vasúti fogyasztói kör is. A Mecsek mindhárom részterületén szükség volt tehát a termelés növelésére vagy legalább a szinten tartásra. Az emelkedő termelési tervek teljesítése érdekében gyors intézkedéseket tettek.
A vasasi bányák beruházási programja eltért a másik két kerületétől. Ennek okai:
- A Petőfi-aknák már a **Jicinsky-koncentráció megvalósításakor is üzemelő létesítmények voltak, s ezek elöregedtek;
- Az aknák elérték mélységi határukat, a műveletek gyors ütemben haladtak lefelé, a szénvagyon kimerülőben volt, a mélyszinti műveletek már a hosszúhetényi területet érintették ; - A DGT idejében kialakult elképzelések a bányaművelés bővítési lehetőségeit a mélyebben fekvő telepek műrevonására a keleti, északkeleti terjeszkedésben látták, s ezt a háború utáni földtani kutatások igazolták a Hosszúhetény kelet, Pécsvárad reménybeli területen . Ezért megalapozott elképzelés volt a Vasas -hosszúhetényi koncentráció kialakítása, amely a vasasi kieső kapacitás pótlását és - szénigény esetén - a kapacitás bővítését is biztosíthatta, tehermentesítve ezzel a pécsi medencerész több évtized óta erősen igénybe vett nyugati szárnyát.
Végülis a vasasi kerület beruházásai e koncepció köré csoportosultak a következőkkel:
- A Petőfi szállítóakna továbbmélyítése vakaknával a 10. szintre. A hosszúhetényi iker aknapár lemélyítése, melyet 1953 végén kezdtek meg. Az 1000 m mélységűre tervezett aknák közül a légakna 525 m-ig, a szállító-akna 476 m-ig mélyült le 1958 közepéig;
- a vasasi szén Újhegyre történő eljuttatásához új szállítási útvonal kialakítása.
Ezen belül új 1,6 km-es függőkötélpálya építése a hosszúhetényi aknáknál kialakított silórendszer és a volt Petőfi-aknai kötélpálya-feladóállomás között, normál nyomtávú szárnyvasút építése Hosszúhetény-Hird között a Pécs -bátaszéki MÁV vasútvonalhoz csatlakozva) leágazásos csatlakozással az újhegyi mosóhoz, átrakó fatelep kialakítása Újhegyen. A létesítmény elkészülte óta a vasasi szenet Hosszúhetényből MÁV-szerelvények szállították a mosóba;
- a kisebb fürdőrekonstrukció, kazánházbővítés, illetve -átalakítás Vasason;
- metángáz - lecsapoló kiépítése az üzemszerű bányabeli metán-lecsapolás megindítása érdekében.
/forrás: Nem szól már a klopacska - Vasasi bányászemlékek 2000./
**Jaroslav Jičínský(1870 - 1959), a korszerű pécsi szénbányászat megteremtője. Az Ostravából származó bányamérnök a Dunagőzhajózási Társaság megbízásából 1912-ben készítette el a pécsi bányák fejlesztési tervét. Ennek elfogadása után, 1913-1930 között vezetője volt a koncentrációs és korszerűsítési munkálatoknak. A kor színvonalán álló, teljes infrastruktúrával együtt elkészült létesítmények az 1990-es évek elején történt bányabezárásokig rendeltetésszerűen működtek.
